Ragmeg emlékdíj.

George W. Bush megkaphatná a „Budapesti kerékpározásért” emlékdíjat: most, hogy a városban minden le van zárva és a parkoló autókat is eltakarították, nem is emlékszem mikor láttam ennyi bringást reggel, nagyonnagy!

Apropó parkoló autók: fotós, fotóblogger (azért se írom le, hogy flogger) itt az alkalom, honaputántól valószínűleg újabb 40 évig nem fogsz üres, autómentes utcákat látni, kapd hát a kamerát és fotózz Budapest! (Ha valaki bekommentelné az útvonalat, amit „hermetikusan lezártak”, meg kiürítettek, na azt megköszönném.)
Szerintem egyébként ki fognak menni fotózkodni az erkélyre a világörökséggel a háttérben, csak kiadták a hírt, hogy para és kösz inkább nem, hogy a terrorista, aki egyébként pestről tervezett rálőni a teraszra, ne lőjön rá.

Ragmeg az élet.

Defekt resolvolva, köszönet a belsőért és a szerszámokért a wesselényi utcai bringaboltnak. (Bajnokékhoz meg még mindig hivatalos vagyok egy váltócserére, de mostanában egyszerűen nincs rá időm.)

Vicces dolog ilyenkor a Szimplába jönni dolgozni (jelen esetben nyakig olajosan, bár a boltban még kezet is tudtam mosni): sok ember laptoppal, plusz egy lány sok súlyos könyvvel, valami nagyon súlyos tudományt tanulhat, viszont – mint megtudtam – bagaboo tatyója lesz – látod Minimail, mennyire nagy vagy!

És igaz, hogy az autóban van légkondi, meg rádió, de semmi nem kapcsol ki annyira, mint a bringázás egyik taskból a másikba. Van 10-15 perced, nem rakod nagyon, és nem keresed a shortcutokat, mert nem sietsz: bringával mindig pontosan tervezhető az út időtartama, nem úgy, mint autóval vagy tömegközlekedéssel. A 10-15 perc alatt pedig relaxálsz, az agyad kicsit kikapcsol és átáll az előzőről a következő teendőre. És bár kívülről izzadt vagy, belül a legtisztábban érsz az úticélodhoz (és itt most, hangsúlyozom, nem a tüdődről van szó, hanem az agyadról), ready to push it, ready to roll.

Most pedig tiszta fejjel nekiesek propozálni.