7 vége.

A fejem nagyon furán érez, sejtem, hogy ez egy ötödik halmazállapot lehet. Zúg, fáj, front jön vagy miafasz, de sose volt nekem ilyen bajom.

Hétvége az unokáimnak, meg blogstyle. Tegnap megraktuk az autópályát, újabb 200 kilométer pattant a verdába. Előtte sajtvacsiszerűség, előtte népsavazás.

Szombat este a CM után platán, gyakrabban kéne ilyesmit csinálni, ott ültünk és beszélgettünk és ez nem volt rossz dolog. Előtte-utána grillezett csirkealkatrészeket ettünk (combot, asszem), jómagam majonézes burgonyával, mon ami, itt van a szomszédben és igen jóleső, ott fogok vacsorázni ezentúl.

Kapott a sárkány egy bringalengetős emberkét matrica képében, hogy a mögöttem haladó bringás tudja, hova lehet támaszkodni piroslámpánál, meg jól is néz ki.

Egy kávét kérek, intravénásan, köszönöm, csókolom.

Critical Mass utómatek.

Miközben ezt írom, egyszerre editálok fényképeket, beszélem meg a hétvégi bérelt vonali átállásunkat, olvasok emailt, és greppelem a lighty logokat, hogy tudjak statisztikákkal szolgálni.

A legszembetűnőbb az, hogy iszonyatosan sok találatunk volt. Már legalább vagy egy órája csak a grep megy. (A szokásos terhelés mellett, persze.)

Nézzük először a kívülről is látható dolgokat. Critical Mass utómatek. részletei…

30.000+, ott fenn a nagyonnagyon.

A Dózsa György útnál, ahol a posztom volt, két néni leste mosolyogva a tömeget – a fényképezőjük miatt azt hittem turisták, ilyesmit magyarországon kevesen használnak. Aztán kiderült, hogy unokát, családtagot várnak, hogy fotózhassák. „Ennyien még szavazni se mennek el”, mondta az egyik. Várhattak vagy 2 órát, rengetegen voltunk.

Köszi harmincsokezer ember, köszi 350 szervező, köszi sok key organizer (a Kükü, a ninja, a Sinya, a többiek, akiket nem is ismerek vagy kifelejtek), köszi Sólyom László, hogy ott voltál, arc vagy.
(Köszi vas meg lighttpd meg MySQL meg Drupal, hogy bírtad a Magyarország egyik legterheltebb webszervere státusszal járó terhet.)

Ma mi voltunk a mekkorákok, nemigaz?