Éppen az Aczél Endre-féle Acélsodrony – 50-es évek I. könyvet olvasom (ajánlom egyébként mindenkinek). Ott tartok, amikor Rákosiékat ’53-ban kirendelték Moszkvába és úgy istenesen lebaszták nagyjából mindenért, amit addig csináltak (szovjet parancsra, egyébként), melynek eredményeképpen Nagy Imre miniszterelnök lett és mindenféle reformokat hirdetett. (Pop quiz 1: ki tudta, hogy Nagy Imre ’56 előtt is volt már miniszterelnök? Pop quiz 2: ki tudja, előtte mi volt Nagy Imre, nemzetünk hőse?)
Namost az a „jelentés”, amit azután az utazás után toltak ki Rákosiék a gazdaság akkori állapotáról, az realistább, mint amit most a Századvég a veszprémi vereségről. Főleg ez a rész:
a körzetben a politikai piac, a pártok erőviszonyai valójában nem rendeződtek át
Ha tényleg itt tart a Századvég, akkor tényleg elértük azt a szakaszt, amikor a nemzeti oldal (mínusz Simicskaland) már teljesen elszakadt a valóságtól, és a vezér környezetében már senki meg se meri írni az igazat, let alone valakit érdekeljen is…