Minirant, status.

Mosógép elgyászolt, tegnap elárasztotta a fél lakást (szőnyegek, parketta, bőröndök, babzsákfotel, you name it), fél napom ment el rá.
Cserébe próbálgatom ezt a Google Calendar dolgot, még mindig vannak fehér foltok (vagy tudásban, vagy funkcionalitásban), de alakul. (Itt a jobb oldalon a „Where’s lee” is, ha minden igaz.)
Identi.ca egyrészt OpenID-s belépést nem hajlandó megjegyezni (annoying bug), másrészt árgus szemekkel figyelem a funkcionalitás-bővülést, egy nap jó lesz ez még valamire.

Mi a szart keres itt a lakásban egy hangya. Amióta itt lakom, most először látok itt bent ilyet, lehet, hogy a nedves padlóra jön? (Majdnem annyi ideig gépeltem, hogy out of reach került.)

Philip Glass koncert a MűPa-ban.

Hadd kezdjem azzal, hogy kurvajó volt, szöveg és zene hangulatilag maximálisan egyben, a MűPa baromi jól szól, a helyünk (erkély közép első sor) talán a legjobb, ami a MűPa-ban van (köszi Anya), ötletes volt a színpadkép is.

Mindazonáltal Leonard Cohen (akinek a verseire komponálta Glass a művet, és akinek a képei váltakoztak a színpad fölött kb. 6×6 méteren a zene közben) beteg ember. A versei többnyire kis, melankolikus, egyszerű szerelmes versek, de a képei! És amiket köré irkált! A beszéd- és versmondóhangja pedig még jobb, mint az ének-.

Aztán az is eszembe jutott, hogy Philip Glass-szal milyen frusztráló lehet chatelni: baromi gyorsan ír, de mindig csak ilyeneket, hogy „adgkadgkadgkadgkadghgdadgjgdadghdadgjgdadgkadgkadgk”… Meg aztán az is, hogy meg kéne alapítani a Solymárfork Favágózenekart, ahova meghívjuk ezeket a vonósokat, fűrészt adunk a kezükbe, majd odatesszük eléjük a Glass-kottát…

Eladó stuff.

Van egy pár eladó cucc:

  1. Magellan bringaMagellan női trekking bringa, nullkilométeres. Kb. 2 éve pincében tartva, portörlés után vadiúj állapotú kerékpár, városba, vidékre ideális jármű. (És: kényelmes!) 18 sebesség, grip shift, duplafalú BikePositive felnik, BikePositive V-Brake, Hi-Ten acélváz (asszem a Hi-Ten az acél, ugye?). A kutyus nem jár hozzá, csak fotogén.
  2. Montenegro szivar15 db. mexikói Montenegro (Reserva Special) szivar, eredeti csomagolásban. (Ez szivaronkénti dobozt és celofánborítást jelent.) Nagyfater diplomata shash-éből való, ami azt is jelenti, hogy nem mai darabok — nem tudom mennyire vannak kiszáradva.
  3. Zsolnay szettZsolnay sütiszett. 6 db. porcelán kistányér, 1 db. matching porcelán sütistál, eredeti csomagolásban. Ha minden igaz, szintén valamiféle diplatastash.

Ha bármelyik érdekel, email nekem.