Diggnation, ágyból.

A nagy esőt szerencsére a Szimplában vészeltem át, de persze hazafele sárcsíkos lett a gatyó. Elkaptam Jul torokfájós-köhögősét, úgyhogy hazaérve (what a busy day, egyébként) ágyból néztem (megkésve) Diggnationt, amíg el nem aludtam. A 155. részben remek iPhone ellenreklám az arra fogékonyaknak: az új, 199 dolláros iPhone a 3 éves hűségnyilatkozatnak és az emelt díjaknak köszönhetően a második év végére drágább, mint a régi (a „drága”), mindemellett Alex rantel az „új” „funkciók” miatt (mint „enhanced battery life”, ami minden telefon esetében bullshit), de persze biatch, és venni fog egyet.

Ami ennél érdekesebb, az a Citibank hitelkártyáim története. Több hete már, hogy a Visa és Mastercard Citibank kártyám is „Elutasítva” üzenettel szopat, ha fizetni próbálok vele — le vannak tiltva, nem vitás. A mai napig kétszer próbáltam ezügyben hívni az ügyfélszolgálatot, ahol mindig egyből továbbkapcsoltak a titokzatos „illetékeshez”, akire aztán 10-15 percet vártam, majd (ember nem bírja ezt kivárni) bontottama vonalat — a mai napig, amikor is kivételesen nem kellett várni.

A kártyák letiltásának az oka: „nem voltak megadva a rendszerben elérhetőségek”. Ez persze több szempontból is érdekes:

  • Természetesen lakcímem volt a rendszerben, hiszen különben mi alapján küldték (mert küldték!) a kivonatokat? (De tényleg, mintha egy ideje nem küldenék.)
  • Telefonszám (mobil) is kellett legyen megadva, mert jött SMS a kártyahasználatról.

A Citibank rendszeréből tehát eltűnt a telefonszámom és a lakcímem, nem tudtak sehogy elérni, és azt tették, ami helyes: letiltották a kártyáimat. De vajon mi történt, amitől eltűnt? Adatvesztés? Betörés? Idegen civilizációk (pl. ukrán) támadása?

Festés, relikvia.

Ma egész nap messze-otthon festettünk-rendraktunk. AtTTY szerint szép dolog, hogy segítek, ez a tevékenységemet elszenvedő falról kevésbé volt elmondható. (MENNYIT gyakoroltam ezt a mondatot!)

A rendrakás közben újabb relikvia került a kezünkbe: egy, az Angol Királyi Bibiliatársaság (vagy hasonló) által 1924-ben kiadott biblia — Malagasy nyelven (magyarul gondolom „malagázi”). Fura egy nyelv, az biztos, semmire nem hasonlít, úgyhogy net elé kerülve több dologgal is okosabbak vagyunk:

  • a malagázi nyelv Madagaszkár hivatalos nyelve,
  • az ausztronéziai nyelvcsalád tagja,
  • ISO 639-1 szerinti kódja „mg”,

és számtalan más, érdekesebbnél érdekesebb adat!

(A nap másik többször, tipikusan a könyvtornyok emeletről földszintre szállítása közben hangoztatott megfigyelése: ahhoz képest, hogy nagyszülői szint óta vallásnélküli család vagyunk, különösebb keresgélés nélkül a szemem elé került 5 db. biblia (az egyik ugye egzotikus nyelven), valamint egy zsidó lexikon, össztömegük kb. 10 kg.)

Légkondi!

Az a különleges helyzet állt elő, hogy a lakásunkban fellelhető Celsius fokok száma megegyezik a dátummal, legalábbis a %d mezővel. Egyszerűbben szólva: a hőmérőm ma ez:

lipi@athon:~$ date +%d

Kéne egy légkondi, de addig álljon itt egy sponsored link a GMail-ből:

horkolas

Itt jegyzem meg, hogy nyool megint keresi a lakás leghűvösebb pontját, ahol aztán maximálisan elterülve (nyilván hogy a hasa is hűljön) döglik egész nap, viszonylag cukin (nyoolfenék alert!):

nyoolfenék