Logistics paradise.

Logisztikailag 110%-os a ma este. Merakott programok száma: 6, kihagyott programok száma: 0 (illetve 1, de az nem miattam), beiktatott extra programok száma: 2, szóval nem is 110, hanem… több.

Ja, és másodpercek száma attól a pillanattól, hogy megérkeztem messze-otthonba addig a pillanatig, amíg taknyom-nyálam egybefolyt és folyamatos allergiás tüsszögésroham jött rám: kb. 10.

Szezon van, mondom.

1993.

Az a bizonyos kacsamesék rész egy több generáción átívelő trauma. Ilyen „hol voltál akkor” beszélgetések alapja, mint 9/11. Én apáméknál néztem a Bürök utcában, emlékszem, hogy Balázs panaszkodott, hogy miért lett hirtelen requiem helyette, mikor jön már vissza. „Azt már nem adják le”, mondta apám.

(9/11-et pedig a cég irodájában, aztán – lévén amerikai cég – az irodát a nagykövetség úgy délután 3 fele bezáratta, de addigra már a native dolgozók otthoni családtagjaitól tudtunk egy csomó infot (CNN, Index persze rogyásig volt terhelve, megszűnt informatív forrásnak lenni), utána pedig a Budagyöngyében a Bose (asszem Bose) szalonban néztük a CNBC-t valami akkor nagynak számító képernyős, csillagászati árú tévén meg házimozin.)