Ha az „előkalkuláció” szót „ejakuláció”-nak olvasom, az mit jelent?
Egyébként tényleg nem értem, hogy jutott eszembe ez az átlátszó CSS. Tényleg a sors keze lehet benne, bár ami azt illeti, ennél nagyobb dolgokban is útmutatást adhatna.
Ha az „előkalkuláció” szót „ejakuláció”-nak olvasom, az mit jelent?
Egyébként tényleg nem értem, hogy jutott eszembe ez az átlátszó CSS. Tényleg a sors keze lehet benne, bár ami azt illeti, ennél nagyobb dolgokban is útmutatást adhatna.
Amikor elfelejtesz cukrot tenni bele, akkor tudod, hogy igazán szükséged van a kávéra. Amikor rájössz, hogy nem a te kávéd után, hanem közben fogyott ki a kávébab, na, akkor elég hétfő-jellegűen indul a nap.
(És persze ez még mindig kanyarban sincs a sós kávéhoz képest.)
![]()
A hétvégén utam a Hunyadi téren levő vásárcsarnok előtt vitt el (egy dönerrel a kezemben), és újra fel kellett fedeznem ezt a gyönyörű, ámde végletekig romos épületet. „A szép öreg épületeket földig rombolják, ugye?”, kérdeztem magamtól, majd lőttem egy darab fotót, és postoltam egy felhívást a budapesti fotobloggereknek: addig fotózzanak, amíg lehet, mert 2 éven belül, lefogadom, már nem lesz meg az épület. Ottani válasz szerint a rombolási terv sokkal konkrétabb, mint gondoltam, Európa-házat, vagy mit akarnak építeni, ez jól el is szomorított. Egy 2003-as cikk szerint a vásárcsarnokot helyreállítják (mondom, 2003-ban), mélygarázs lesz, játszótér, meg minden – ez már jobban hangzana. A Terézváros 2004 decemberi száma is valami ilyesmit említ: a tér és a csarnok felújítását.
Terézvárosiak: mi a pálya a Hunyadi térrel?