S lőn.

Tegnap hazafele több világosodáson estem át. (Apró világosodások voltak ezek, de hát ilyenekből építkezik az ember, vagy legalábbis a site.)

  1. Nem véletlenül ment olyan kurvajól a lábamon levő (bérelt) sífelszerelés. A léc és a cipő összesen közel 300 ezer pénzet ér, ennyiért meg már lehet kurvajó. (Tudom: többért is.)
  2. Magyarország beszarás. Jössz Ausztriában: az utak a szakadó hó ellenére tisztítva, vagy ahol végékpp nem tudják tisztán tartani, pirosan villog a tábla, hogy öreg, csúszik, ne vagizz. Ez igaz az autópályára és az autóútra. Aztán átérsz Magyarországra, az első, ami fogad egy Üvegtigris-szerű villogó-csilivili csárda, meg persze az úton konstansan figyelő masszív hóréteg: Zalában még nem vették észre, hogy havazik. Aztán feltűnik előtted (hirtelen) a kivilágítatlan mucsabike, a ház falán a „rosszabbul élek, mint 4 éve”-vállalkozó, kóvályog az út szélén a tajtrészeg munkásember, és te tudod: hazaértél.

Ohm.

Jelentem, megjöttem. Utolsó kilométeren igazoltatás, Lippai úr, tudja-e, hogy lejárt a jogsija, valamint kérnék egy igazolást a kötelezőről. Ja, hogy nincs, ejnye, na leellenőrzöm a központtal, oké, de azért majd tegyen bele egyet, a jogsiját meg csináltassa meg, gyönyörű autó ez a Leon, imádom, további balesetmentes közlekedést, aviszon látásra.

Amúgy meg WiFi antennát minden háztartásba, csak 23 dolcsi darabja.

Harmadik lépés: profit.

Schramli.

Az egyetlen, amit felednék, az a mindenhol hallható schramlizene. Rettenetes, hüttében, a tévé Planai csatornáján, ahol a hegy cam megy folyamatosan (most épp köd mindenhol, kicsit angol idõjárás)… A moblog pedig Pannon oldalon törött, nem nálam – megoldás még ma.