Ja igen, a tegnapi tripla postról – believe it or not – tudok, de nem fogom kiszedni. Egyrészt milyen jó sorminta már, másrészt legalább megvan a napi 3 post. (Tekintve, hogy enélkül ugye 0 lenne.)
Címke: blog
Konzumalizmus.
A lee mostanában rászokott a Snickers csokira. (Konkrétan a Snickers Cruncherre, de az ritkán elérhető a mi kicsiny piacgazdaságunkban, fallbackel tehát a szimpla Snickersre.)
És mily szépsége van a fogyasztói társadalomnak! Mely jóságos erő hatása az, hogy létezik Snickers Big One!
A Big One kb. másfélszer akkora, mint a rendes Snickers – és kétszer olyan drága. De a lee-t (leet, 1337 – nem is rossz) nem ejtették a fejére, kibasz a csúnya iparmágnással, aki dollárral teli zsákján ülve, cilinderben gyártja a Snickers-t. Kibasz – és vesz két szimpla Snickerst.
Jólkibasz.
Igen.
Refluxuskormány.
Vissza még kicsit a reggelimre. Nagyon aranyos, ahogy cigi- és kávészünetben a nemzetközi cég nemzetközi gárdájának jólöltözött férfitagjai (kanadai, amerikai, magyar egyedek) beözönlenek a dzsunkás kolbászsütő (lacikonyha?) egységbe (III. kategória), és kétpofára rakják magukba a sült kolbászt („údzsanaaszt kejrem” – mondja az angolszász, és az előző adagra mutat), mustárral meg koviubival.
Az egyébként közelebb levő sarki CBA impotenciája okán könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a kis lacikonyha lenyomja a többi vendéglátót, és franchise rendszerben világuralomra tör.