Back up.

„Semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezzük”, modta Gold, és igaza volt.
Az új szerver kénytelen lesz kezdeti 512 mega RAM-mal üzemelni, további modulok hibája folytán. Ehhez persze az kell, hogy a memtest fusson még egy ideig (hiba nélkül persze, vethetné ehelyütt közbe Gold), aztán a gép is fusson és közben különféle feladatokat csináljon, egy teljes napig. (Mint egy kibaszott akadályverseny, mondhatná itt Gold.) Ha addig nem döglődik meg nekem, akkor azt mondom „oké, szerver, elnyerted a bizalmamat (te kurvapecér, mondaná Gold, de nem rám értené), holnap viszlek a datacenterbe”. És holnap, ami persze nem a ma holnapja (viszont elképzelhető, hogy a holnap holnaputánja), vinném az eszközt, mint a mentősök a patkánymérges pogácsát, meg se állnék a datacenterig. Onnan meg már csak újabb pár nap kérdése, hogy átállok. (Több értelemben is, de mindent a maga idejében.)

Ej ej, azonban a képekkel még mindig nem tudtam semmit kezdeni. Majd holnap. (Mondaná.) Van egy korábbi sorozat Batáról, nem is tudom, ki merjem-e tenni. („Kitenni-e merjem”, mondaná Sickratman. „Az a faszfej”, mondaná Gold.)

És lógok nem kevés más galerikkel, fejem fogom, ruhámt szaggatom, el vagyok havazva, ojvé. (Ezt is Gold mondaná. Nekem nem ingem.)

Na, felhívom Batát, meghallgatom, milyen a hangja.

Post armageddon edition.

„2004. 10. 04. System Crash

Jobban nem is kezdodhetett volna a napom: reggel a szerverhez tartozo ADSL eldobta a kapcsolatot. Szerencsere mikor hazaertem, kiderult, hogy a modem is tonkrement. Hataridom van ma, es szerdan megyek Londonba, tehat ez kulon jol jott, mintha csak erezte volna a technika, hogy mikor kell hatekonyat lepni. Plusz zsenialis idozites, hiszen kb. 2 heten belul igy is – ugy is uj szervert kapott volna a sok website, valamint uj helyet egy jovagasu Salgon, a szerverhotelban.

A lipilee.hu es a bekafarm.hu a fentiek miatt hatarozatlan ideig, de remelhetoleg csak kb. 1 hetig nem uzemel. Ez mindenre kiterjed: a blogra, a lipilee.hu levelezesere es levlistaira. Ezert kerlek, hogy 1. legy turelemmel; 2. ha emailt akarsz nekem irni, azt atmenetileg tedd a „lipilee idejon a kukac moveone pont info” cimre.

Slusszpoen: beleleptem valami kutyaszarba, es csak az autoban vettem eszre (ereztem meg), miutan jol szetkentem.

Vidamsag.
Kitartas, lee.

2004. 10. 04. 22:13

Keszul az uj szerver. A mai nap utan meglepodnek, ha valami siman menne, ez a szerverrel sincs maskepp: szopas az egesz. 10-re be terveztem fejezni, ehhez kepest most jutottam el odaig, hogy elindult vegre azokkal a vincsikkel (de nem arrol bootolva!), amik az uj rendszert fogjak jelenteni. Innentol normal esetben mar setagalopp, kivancsi vagyok, mit fog megis kitalalni a kicsi… ”

Mostantól újra lipilee.hu, nem szebb, nem jobb (még), de működik, és az a lényeg. Levelezés is működik, én meg egyébként megjöttem Londonból. Az élet lassan visszazökken a kerékvágásba.