Froo.

Nem tudom.
Néha rámjön egy ilyen izé, nem is tudom, minek nevezzem, hogy így idejön egy júzer, és akkor én megteszem neki, amit kér tőlem, különösebb ellenállás nélkül. Nem tudom, miért, mert egyrészt hagyjon békén, másrészt rendszerre vonatkozó kérdésekkel végképp hagyjon békén, de néha, pillanatnyi hangulatváltozástól vezérelve megcsinálom neki, amit kér, jófej vagyok. Engem is frusztrál a dolog utólag, nézem magam a tükörben, megmosom az arcomat esetleg, kérdezem magamtól, hogy „ez meg mi volt bazer?”, de persze választ nem kapok. (Hisz nem vagyok egy hasadt személyiség, az egyetlen énem pedig az, aki kérdez: aki értetlen.)
Talán az időjárás teszi.

Cserébe jó nagyot „visszageciztem” egy spammer gecivel, és ez felvidított kicsinyeg. Javaslom, kisköcsög, hogy sürgősen nyomj netstat -atp -t, meg kill -9 -okat extenzíven, ha még van sávszélességed és szabad prociidőd rá. Eat shit. Die
(Ez az, ez már a régi Lipi, ezt már csípem.)

Pixel.

Remekbeszabott ebéd. (Még korábban, dél körül.) Disznópecsenye Jóasszony, vagy mi. Azon ritka alkalmak egyike, amikor pontosan eltalálják és eltalálod azt az ízvilágot, amit ebéd előtt elképzeltél magadnak. (Mert mindenkinek van ebéd előtt elképzelése ízileg, igaz?) Pontosan az a kicsit füstös, kicsit fűszeres, hagymás íz, kiváló.
Nobel-díjat Alfred Degesznek.

Hasadnak rendületlenül.

Hasadnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar!
Bölcsődtül kezdve sírodig
Ezt ápold, ezt takard.
A nagy világon ekivűl
Nincs más, amit mivelj:
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt enned, innod kell.

(Arany János: Hasadnak rendületlenül – részlet.)