Címke: blog

Töki Pompos, szigorúan külön. Ilyen is van.

Hát ilyen, amikor bedobozolják az embert. (Ilyen, és még ilyenebb: még kb. másik 3 doboz.)
Holnap költözés, a mai nap volt (remélem) a legstresszesebb, kergetni az Internet-szolgáltatót, hogy mikor lesz az átállás, stb. Unalmas kívülről, belülről tiszta extrém sport.

El vagyok maradva kicsit, több dologgal is. Először is: Levi, költözés után kisdobos becsszó, hogy megcsinálom végre a Leviblogot. Aztán igény van rá, hogy kereshető legyen az enyém, hát az is meg lesz csinálva. (Szép magyar szenvedő szerkezet.) Jellemzően annak idején úgy ítéltem, hogy sose fog kelleni a keresőfunkció, ezért nem egyszerűen kikommenteztem a forrásból, hanem ki is töröltem, pedig általában nem szoktam. Hüülyee.

Aztán, tegnapi ICQ-párbeszéd-morzsa Julkával, ami viccesség-gyanús:
lipilee: van egy istenno alkalmazottunk valahol kazahsztanban
…
julka: kazahsztán? az aszthán messze van
Nem árulom el, milyen szövegkörnyezetben, mikor, és kik között jött létre a fenti társalgás, legyen ez egy kiragadottságában is vicces titokzat-fecni.
(És különben is: a szereplők a fantázia szüleményei, bármilyen hasonlóság a valósággal csak a véletlen műve lehet. Richard Nixon nevű személy nem létezik.)

(Az a szép a salesperson-ökben, hogy nem tudnak halkan lenni. Azt hiszem, ez zenész szórakozóhelyeken nagyon jól jön nekik, és tényleg: végülis miért ne ott köttetnének új üzletek.
On the other hand though, elkussolhatnának már igazán, mert beszakad a dobhártyám, úgy üvöltenek, mint egy kibaszott csorda.)

Most pedig stresszes nap végén harapok valami sört (a már harapott mellé), elmegyek moziba, beszélgetek, alszom. (Felébredek, költöztetek, stb.)

Azért imádom ezt a várost, az összes stúióháttér látképével, a „lehetne még 5 fokkal melegebb” kellemes időjárásával, a kilátóival: Gellért-hegy (szevasztok!), Tabán (szevasztok!), a Dunakorzó (szevasztok!), és minden más, ahol nem járok, de szép. (Szevasztok!)
Imádom, hogy este haza lehet sétálni a Tabánon és a Vérmezőn keresztül, hogy lehet Tökipompos-forraltbor szettet tolni a Vörösmarty téren, hogy át lehet sétálni a Király utcán, végignézni az újonnan nyílt bútorboltokat meg végigcsekkolni a lassacskán kinyitó kult-kerthelységeket, hogy ki lehet ülni a partra és csak nézni a megvadult (mert árad) vizet, ahogy sose ugyanolyan, belenézek a város szemébe és elveszek benne, belenézek a város szellemébe és elveszek benne.
„The city she loves me…”, de ne legyünk túl szentimentálisak.
Egy városi kósza vagyok, mondtam már, mondom megint, nem tudok betelni.