Címke: blog

Ezt elolvasni/megnézni és Panterát (Great Southern Trendkill) hallgatni közben.

Szar meg közhely, de tényleg második nap van, most micsináljak. (A cím nélküliség az rdp miatt nem opció. Most legalábbis így gondolom.)
Tegnap tele lett a tököm a lassú rendszerrel, meg ki is számoltam, hogy adott sebesség mellett reggel 7-ig fog másolni (ez a tetű szar fos), akkor meg mi a fenének maradjak, hát hazamentem aludni. (Jól tettem.) Most még egy kisebb mennyiség másolása, aztán tényleg irány a bitek palotája. Kurvára el vagyok csúszva a menetrenddel, ezt a sebesség-dolgot nem kalkuláltam bele. (Az archívnak: természetesen előtte is kalkulálgattam, hogy mennyi idő lesz, és hát nem ennyi, mint ami így empirikusan kijött. 30 GB-t pikk-pakk át kéne tudjak rántani – nem tudok.)
Faszom bele az NFS-be.
És taxizni fogok, mert lusta geci vagyok és a metón csak idegeskednék, hogy elbaszott idő és mert esik az eső. (Mondhatni elbaszott időjárás.)

Azért (hosszú mondat következik, nagy levegő!) néha nagyon jól esik egy sztereotípia (jelesül a „sysadmin’s life” sztereotípia, társadalom fölöttiség, társadalmon kívüliség, satöbbi) részének tudhatni magunkat: felkelni egy szuper előző este után háromnegyed 11-kor, reggeli/ebéd céljából neten rendelni egy pizzát, közben dolgozgatni távolról a rendszeren, aztán délután 2-re borotválatlanul, tísörtben-deszkáscipőben becsalinkázni dolgozni (pizza harmada otthon marad a dobozban, a holnapi hazaérőskaja gerincét képezve) úgy, hogy tudjuk, egyhamar nem hagyjuk abba (pl. úgy 32 óránál egyhamarabb). Munkában aztán megenni a tegnapról otthagyott fél Light café-beli tortillát (hozzá szigorúan barackos Ice Tea konkrét 1 liter), majd este 6-kor nekiállni úgy igazán a másolásnak/rendszerátállásnak, ami kurvalassú, ezért közben bloggolni és lemenni Mekibe extragigasupersize menüért (tátikapuki és bugivugi!) és tripla presszókávéért és kóláért (jég nélkül), majd másolás befejeztével áttaxizni a datacenterbe és befejezni a melót. Komolyan úgy érzem magam, mint egy hekkeres film szereplője, mindjárt csinálok ide valami baszom nagy promptot, ahova kb. 36-os betűmérettel kell beütni a négyjegyű passwordöt, ami persze nekem (véletlen folytán, vagy mert megnézem a szemetest és találok egy lapot 4 számmal) harmadikra sikerül. (Kicsit hiányzik a képből a kapucnis pulcsim (van!), de azért pótlom egy igazán sportos-dinamikus polárral.)
Ha már sztereotípia, hadd mesélem el egy felfedezésemet: van ugye ez a Varjúmenü, zsíros mint az állat, észrevettem, hogy ha csak úgy magában megeszek egy ilyesmit, kb. fél napig nem tudok énekelni, úgy lerakódik mindenhova, pl. a szám köré is állandóan. Namármost. Ha menüben, kólával eszem, nem rakódik le. Miért? Bizony: mert a kóla lemarja a zsírt. Itt találkozik egymással a két káros összetevő, és oltja ki egymást. A fogyasztói társadalomban megfigyelhető újkori szimbiózisok szép példája ez.