Ez egy ilyen őrült szombatnak (Szombat) indult, reggeli (mit reggeli? hajnali!) keléssel (mármint fel-, nem pöcsgomba vagy ilyesmi!), gyárba bebringázással, reggeli testedzés rúlz, aztán átalakult (mert átalakítottam) kifordított pólóban otthon dolgozós szombattá (tudjátok, nem vagyok hajlandó szaunában dolgozni… és a zene is jobb itt), eldöntve, hogy se Bata, se Lol nem kap ma tőlem korai ébresztést. Az Andain-cucc immár körbekörbe megy, de egyszer majdcsak lejövök róla. Ezzel, jegyzem meg, bekerült abba az exkluzív klubba, ahol eddig ilyen klubtagok vannak, hogy: Johnny Cash: Hurt, Brad Paisley: I’m gonna miss her és Whiskey Lullaby (fícsöring Allison Krauss), Telepopmusik: Beathe, Quimby: Álmatlan dal, QueensrYche: Someone else?, Lamb: Gorecki, Dave Matthews: Gravedigger és Spoon és Dreaming Tree és Last Stop, Niraj Chag: Redemption, és biztos még egy pár, amit most kifelejtettem. (És természetesen ez, again, nem jelenti azt, hogy pl. az Akhnaten-t nem tartom mindennél nagyobbnak, vagy a DT Change of Seasons-át, de hát ezeket egyszerre csak egyszer lehet meghallgatni, és utána nem is lehet egy ideig mást se. Oggyebbár a katarzis.)
Nos, Stanley (szólj valamit!), Butch, készüljetek, masszírozás következik!
Címke: blog
sometimes… tell me what’s happened to me?
Most sikerült először meghallgatnom ezt (pedig a post elég régi), és hát igen. Ilyenkor sajnálom, hogy nem nőből vagyok, ugyanilyen hanggal. Marketingszagemberek, vagy még inkább RIAA, és egyéb szerzői jogvédők, mikor teccenek fölfogni végre a szájról szájra terjedés hatalmát? Hogy sokkal hatékonyabb (nagyobb a reach, höhö), mint bármi más? (Ide tudnám még sorolni a CsMozi-féle partikat is, de hát most nem erről értekezünk.) Én pl. most megyek (najó, holnap) és megveszem az Andain CD-jét. (Már ha van nekik. Meg persze tudva tudom, hogy ha van is, Magyarországon nyilván nem lehet kapni, amilyen egy shithole ez. Ezt továbbgondolva most ért meg az elhatározás, hogy az egyik, kevésbé fontos gépemre feltoljak egy DC++-t.)
Egyszer, amikor irodát nyitottunk Afganisztánban, kiküldtünk egy kis B2B promo cuccot, hogy hű, de jó Afganisztánban irodát nyitni („hű, de jól érzem magam, hű, de jól érzem magam!”), valami olyasmi szöveggel, hogy „Afghanistan – Present [lekicsinylő jelző], future [magasztaló jelző].” Aztán jött Dzséj, elolvasta, és a szokásos flegma stílusában kijavította: „Afghanistan – Present shithole, future shithole.” Na az egy jó és igaz pillanat volt.
there’s blood in the water
Jaj, el is felejtettem (szenilis, szétszórt vagyok mostanában: ma pl. bent felejtettem az irodában a mobilomat és a briftasnimat is… no worries, visszamentem érte), hogy Döme is feltett egy rakat képet. Lerántani nekem nagyon macera, mert ilyen összevissza kutyult webgaleriről van szó, de tök jól használható az is, hát íme, tessék ott nézegetni direktben.
A szétszórtságon kívül még éhes is vagyok. Ezen a részén legalább lehet segíteni.
„Ha lenne egy kis sonkánk, csinálhatnánk sonkás tojást, ha lenne egy kis tojásunk.”