Címke: blog

Az az idegesítő ebben a SCO-s vírusban, hogy az én nevemben is küldözget mailt. Bánom is én, aki vindózt használ (ráadásul Ótlukkal), kapja meg, de ne fakeelje már ez a kis geci piece of code az én nevemet, mert kapom vissza a vírus alerteket. Valami reklámüzenetet legalább tehetne bele cserébe: „Hi, I am a virus, but Lipi can install a Linux system for you.”
Mindenkinek ajánlom egyébként az érzést: van egy ilyen ultragáz vírus, fertőzi a fél világot, és én egyáltalán nem aggódom, mert még anyám is Linuxot használ, és a legtöbb, amit teszek az, hogy egy elegáns húzással kitiltom az összes ilyen fajta attachmentet a cég levélforgalmából. (Ezek közül a .zip-en kívül eddig is minden ki volt tiltva, a .zip kitiltása meg még gáz is lehetne akár, de a menedzsment bekajálta, én meg már úgy vagyok vele, hogy a júzerek megérdemlik, legalább látják, miért nem kell azt a fos ms-t használni. A céges broadcastban kihangsúlyoztam, hogy a Linuxos felhasználóknak nem kell aggódniuk, ők teljesen immunisok. Egyre közelebb van ez a BOFH (Bastard Operator From Hell) szellemiségéhez, nem? Csak persze én nem Operator vagyok, höhö.)

Ma is futottam, igaz, minimálisat. Az is igaz persze, hogy nehezítve. Konkrétan egy Polo Pub parti szettel voltam nehezítve: kávé, sztrapacska, korsó sör, becher. Az spanok közt is legalább 1 kiló nettó nehezék, ráadásul has, illetve, hehe, pocaktájékon. És ráadás a ráadásra: ez kérem aktív nehezék ám, nem olyan, mint egy szimpla kis lábsúly, ez 1 kilója minden energiáját latba vetve küzd az ellen, hogy én fussak. Nem csak testi, lelki erőpróba is ez, az ember felülemelkedik önmaga korlátain, felülemelkedik a világ és a Polo Pub parti szett ellenállásán, hogy testét acélossá, életét harmonikussá tegye.
A mini digitális gép sok előnye melletti hátránya pedig az, hogy ilyen kis tokot gyakorlatilag nem kapni. Media Markt-ban vettem végül valami toknak látszó tárgyat, de nem százas az se. (Media Markt – Bármi más.)

A múltkor láttam egy pólót (tísörtöt), amire az volt írva: „I blog this”. Gondolom kb. én vagyok az utolsó ember, aki először látott ilyet (tehát én láttam utoljára), nyilván mindenki térdig jár otthon az ilyen tísörtökben, azzal szigeteli körbe az ablakot, azzal mos fel, stb. A lényeg azonban mégsem ez. A lényeg (kis lényeg persze, egy post-nyi lényeg), hogy tényleg ez megy, egy ilyen boldog blogdolog teljesen magáévá tesz, bekebelez (Gyűrűk ura). Most, hogy Barbnak írtam egy ímélt olyan stílusban, mintha blogzanék, belegondoltam, hogy hogy indult ez az egész, hogy tavaly majdnem-ilyenkor feltettem az új site-ot, mert a síelős képeket valahova fel kellett tenni. Szóval ehhez képest meg mi van most, blogzok, pedig nem is akartam. (Vagy igen, vagy talán.)
És „I blog this”, az ember úgy van ott valahol (hangsúlyozom: nem mindig, csak néha), hogy fogalmazgatja, hogy fog ez kinézni a weben. (Megjegyzem, valamiért fejben mostanában mindig jobbakat alkotok. Azt hiszem, dekoncentrált lehetek, amikor gép előtt ülök.)
Viszont a tegnapi (ma hajnali, na) futás tök jó volt. Nincs tőle izomlázam, persze nem volt valami hűdenagy adag, de mégis, talán mégse olyan szar a kondim, hogy már a síliftet se fogom bírni szusszal.
Na faszkivan, hihetetlen diliház van itt, Prágában áll a net (eltört az Internet), Budapesten áll a bál. Faszkivan, faszkivan. (És mindenki össze-vissza pofázik, hangosan, én meg halkan dekoncentrálódok.)