Hétvégelog, geeklog.

the woodworm is tickingVasárnap Városminor koncert [censored], ami attól lett igazán izgalmas, hogy Budapesten és 20 kilométeres körzetében délelőtt elkezett esni a hó, a kórustagok közül viszont csak 1 embernek volt téligumis autója. (És nem én voltam az. Én az voltam, akinek már a Délinél kipörgött.) Egy ideig az is kérdéses volt, hogy le akarunk-e menni ilyen környezeti változókkal (haha környezeti változó, hehe), aztán a szociálmeteorológia jelentette Iszkaszentgyörgyről, hogy otan csak eső esik, így végül magunkhoz vettünk még egy téligumis autót (2:2 lett az arány), és nekiindultunk, és aztán haza is értünk. Ami utána történt, az történelem. (És különben sem voltam ott.)

Követelem a lokális felmelegedést. (Radikális alterlokalista vagyok, valamint kevéssé radikális tenorvokalista.)

In other news, Tornado meghívásával élve lett Facebook profilom (biztos éjjel-nappal fogom használni — persze a WiW-nél, mily meglepetés, jobbnak tűnik), valamint döglődik a notebook. Úgy tűnik, hogy ha egyszer valaki 100%-os procihasználatot ér el (ami egy 1.5 GHz-es cerka esetén nem nagy teljesítmény), akkor onnantól a proci hibázik, nem tud visszajönni 100%-ról, és végső soron újra kell indítani az egész gépet. Most ahogy ezt írom, logikusnak tűnik a következtetés, hogy (koszolódás, vagy valami hővezető elcsúszása miatt) elégtelen a proci hűtése, ezért aztán amikor szüksége lenne rá de nem kap, meggajdul. (Alátámasztja ezt, hogy mostanában 79% idle CPU mellett is küldi a procihűtőt, mintha nyár lenne.) Új gépet egyelőre nem akarok (most kapott új vincsit/rendszert!), úgyhogy ha időm/kedvem engedi, szétkapom és kitakarítom. Kíváncsi vagyok, ez a gép a „mindig marad egy csavar összerakás után”, vagy a „mindig eggyel kevesebb csavar van, mint amennyi kéne” csoportba fog tartozni. (Mert aki szedett már szét laptopot, az tudja, hogy olyan nincs, hogy pont annyi csavar van, mint luk.)

Mozi: Lucky Number Slevin.

Elmaradtam a moziloggal (hétfőn mui-mui meló, kedden hosszúra nyúlt ebéd Guskánál és meló, esténként pedig vadul próbálunk a hétvégi gig-re), pedig.

Teljesen véletlenül választottam bele a Lucky Number Slevin-be: Die Hard 3 megint nem volt bent a tékában (de most már legalább tudom, hogy ez azért van, mert itthon sose jelent meg DVD-n), ebben meg szerepel a Bruce Willis, meg maffiás is amit eleve szeretek, gondoltam megnézzük.

És jó.

Nehezen (konkrétan szarul) indul az eleje, már épp kezdenél csalódni, hogy „nabaz, ezt benéztük”, de aztán a szokvány unalmas-moralizálós filmben megjelennek a poénok, és (sose gondoltam, hogy ez valaha feltűnik) megjelenik egy olyan belsőépítészeti-lakberendezési látványvilág, hogy beszarsz. Erről majd Jul ír bővebben (spoiler), de említsük meg az ezért felelős emberek nevét, mert ismeretlenségük ellenére nagyot alkottak: Suzanne Cloutier és Normand Robitaille. Big up nekik.

Na aztán a design meg a viccesség mellé bejön a már-már kötelező csavar, a dolgok a helyére kerülnek (és itt nem csak arra gondolok, hogy a főszereplő összefekszik Lucy Liu-val, ami persze nálam újabb pluszpont), és végül kicsit Guy Ritchie-i hagyományokat követő grand finale alakul.

Lucy Liu cicje csak amolyan pántos-ruci-átszúró effektként jelenik meg, ezért nem jár pluszpont, viszont vannak izraelben képzett moszad-katonák, akiket Bruce Willis könyörtelenül mészárol le, van gengszter rabbi buzi fia dávidcsillagnak álcázott riasztóval, és van „the boss” Morgan Freeman, aki csúnyán beszél és kőprimitív emberei vannak. Ja, meg ataraxiás (ezáltal visszapofázós) Josh Hartnett.

Nem klasszikus, de ha szembejön, ne hagyd ki.