Képes postok, “moblog”.

Elvileg meg van oldva a dolog. Az alap a Postie WP plugin, ami a beépített (és igencsak ratyesz) levelezős megoldást terjeszti ki úgy, hogy képet, videoklipet meg mindenféle csodacsatolmányt lehet mailben küldeni, kategóriát határozni, kommentelést konktrollálni, képet forgatni, amit akarsz. Mindenfajta csatolmányhoz külön CSS class-t definiálhatsz, szofisztikált eszközről beszélünk tehát.

Persze ebbe is beletettem azt a 2 sort, hogy a blogringet is rúgja, valamint hátra van még annak megfejtése, hogy hogy tudom szépen jobbra rendezni a képeket. A probléma az, hogy bár a css-ben sehol nem határozom meg, hogy az IMG tageket balra rendezze, mégiscsak balra rendezi akkor is, ha “align: right” van megadva neki. Egyelőre a csúnya megoldás (“float: right” és a post végén egy
) működik, lesz ez még így se.

Átírtam a default usert, nekem ne az admin postolgassa a képeket, amit én küldök, valamint kicsit belehákoltam az emailes eljárásba, hogy jobban átlássam a dolgokat. (Hogyan tegyük a WP-t rendszerközelibbé.) Megoldásra vár, hogy ne cronból hívogassam a scriptet – a Cronless Postie is egy szar, ha már itt tartunk. Nekem valahogy procmailből kell megoldani, de ez persze nem lesz gond, csak idő kérdése.

Itt tartunk most, mire elindulok a csigazabálókhoz sízni, már szop-lop-kávétfőz majd a cucc.