Microsoft-Yahoo! vs. Google.

Egy kis gondolatmorzsa az összeesküvés-elméletek kedvelőinek.

Nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem szándékosan tartották vissza ezt a Microsoft-Yahoo! üzletet (a Techcrunch oldala a hivatalos press release-ről). A Microsoftnak most lett olyan keresője, amivel sikeresen veheti fel a kesztyűt a Google-lel szemben, beletolták a Hotmailbe is, és ami azt illeti, működik is a dolog. Egy MS-Yahoo megállapodást két hónapja (vagy akár fél éve, vagy mióta húzódik ez az ügy) azt a reakciót váltotta (volna) ki az emberekből, hogy íme, egy újabb futile (vagy szép magyar szóval: fjútájl) próbálkozás a Microsoft-tól a Google megszorongatására. Nos, a Bing megjelenése óta azt hiszem erről szó sincsen, valóban erős lineuppal támad a Microshoo! (vagy Binghoo!): marhajó keresőmotor, baromi nagy felhasználói bázissal. (Még ha nagyrészt nagymamákból áll is.)

Aztán az, hogy a MS tartotta vissza, megbeszélték, vagy direkt lassított le a felvásárlással, az végülis tökmindegy. A lényeg az, hogy harc lesz a keresőpiacon (meg az OS piacon is, ugye: Google Chrome OS vs. Windows 7 — lol), és ez a felhasználónak többnyire jót szokott jelenteni.

(Ja, és háború Office fronton is! MS Office Live vs. Google Docs, FIGHT!)

Jerry Yang fail.

“Jerry megbeszélte az igazgatótanáccsal, hogy mi a megfelelő időzítés, és mind egyetértettek abban, hogy most azonnal lépni kell. Egy új vezérigazgató képes lehet új szintre léptetni a vállalatot” – mondta az AP-nek Roy Bostock elnök.

Nem tudom, hol itt a probléma, Jerry Yangnak is sikerült új szintre léptetnie a vállalatot. Lefelé.

A Microsoft eláll a Yahoo! felvásárlásától.

Na, erre nem számított senki: tegnap a Microsoft besértődött és bejelentette, hogy eláll a Yahoo! felvásárlásától.

“Despite our best efforts, including raising our bid by roughly $5 billion, Yahoo! has not moved toward accepting our offer,” Microsoft CEO Steve Ballmer said in a statement. “After careful consideration, we believe the economics demanded by Yahoo! do not make sense for us, and it is in the best interests of Microsoft stockholders, employees and other stakeholders to withdraw our proposal.”

Felvetődik a kérdés, hogy eddig vajon miért nem tudták előkapni a számológépet és rájönni, hogy “the economics demanded by Yahoo! do not make sense for us”, vagyis hogy drága a Yahoo!-ba az gázolaj (vagy a Yahoo! még szénnel megy?), de erre is van tipp:

Ballmer wrote that he did not want to engage in a “protracted proxy fight” over outstanding shares.

Marc Andreessen után most már tudjuk, hogy ez mit jelent. Röviden: a Microsoftnak nem érdeke proxy fight útján megszerezni a Yahoo!-t.

Ennek megértéséhez érdemes elolvasni Steve Ballmer levelét a témában (az InformacionWeek cikk második oldala) – ritkán látni tőle olyat, hogy éppen nem ugrál Camacho-szindrómás majomként. Annak keretében, hogy leírja a Microsoft okait az üzlettől való elállásra, rávilágít, hogy a Yahoo! mennyire tökön szúrta (majdnem) saját magát abbéli erőfeszítésében, hogy egy esetleges proxy fight bekövetkeztével keresztbe tegyen a Microsoftnak. A lényeg a Yahoo!-Google hirdetési megállapodás, amivel a Yahoo! lényegében kiszállna az online hirdetési piacról a Google javára. Egyértelmű, hogy a Microsoftnak ez nem annyira jó.

Ennyi tehát, epizód lett ebből a Microsoft-Yahoo! sagából, megmenekült a Zimbra (de ki fogja használni), mi pedig unalmunkban figyelhetjük megint a SCO pereit és Darl McBride megőrülésének folyamatát.

A NY Times meg árnyékra vetődött, és hozsannázta a hírt, hogy a MS és a Yahoo! tárgyalóasztalhoz ültek átbeszélni a merger részleteit.

Update: MS sajtóközlemény.

Update 2008-05-05 06:54: For the record, a Yahoo! response statementje.

Marc Andreessen a Yahoo! vs Microsoft ügyről.

Eredetileg csak del.icio.us linknek akartam, de ez igencsak érdekes olvasmány, ezért kiemelem. Marc Andreessen, a Mosaic, később Netscape alapítója két szakértő segítségével lejátssza a Microsoft Yahoo!-ra tett felvásárlási ajánlatának kimeneteit: a legvalószínűbb ellenséges felvásárlást, a megemelt vételárat, az ajánlattól való elállást, a jelenlegi ajánlat Yahoo! általi elfogadását, illetve a “fehér lovag” szcenáriót, amikor egy másik cég elhappolja a MS elől a Yahoo!-t. (Gondolom a Google News Corp…)

Kiterjedt, részletes, nagyon érdekes írás, kis betekintést ad nekünk geekeknek abba a corporate világba, amibe majd sikeres magyar/európai webkettő enterpreneur-ökként csöppenünk. (Nyilván.)

(Via Groklaw.)

Steve Ballmer beugat.

Persze érthető piaci folyamatok ezek, a MS-t is megértem, meg féltem is a Yahoo!-t az összes szabadszoftveres hátterével és a félig-szabadszoftveres asset-jeivel, de ezt a levelet azért már csak a nyelvezete-hangvétele miatt is érdemes végigolvasni. Nem mondom ki hangosan, hogy a (szerencsére) nem is olyan közelmúltam mely szereplője jutott eszembe erről a tipikusan amerikai arroganciáról (persze define tipikusan amerikai arrogancia), de tudom, hogy olvasóim között van olyan, akinek megkodít egy harangot. (Megj.: ez még mindig udvariasabb.)

It has now been more than two months since we made our proposal to acquire Yahoo! at a 62% premium to its closing price on January 31, 2008, the day prior to our announcement. Our goal in making such a generous offer was to create the basis for a speedy and ultimately friendly transaction. Despite this, the pace of the last two months has been anything but speedy.

És ez még csak az eleje.

Február 8-i wow, február 10-ei kávéhoz.

NagyGa1-tól tudjuk (lassúúú vagyok, de a folyamat miatt ide kívánkozik):

A Microsoft, az IBM, a Google és a Yahoo csatlakoztak az OpenID-hoz. Lehet, hogy egyszer még az MSN-emhez ugyanazt az OpenID-t fogom használni, mint a GTalk-omban? (Eddig sajnos nem sok olyan szolgáltatással találkoztam, ahol tudtam használni az OpenID-mat, pedig már fél éve fent van.)

Ez jó hír, ráadásul az, hogy a Microsoft ilyesmibe vágja a fejszéjét, némi szemléletváltást tükröz — ha lassan is, de mozdul az óriás.

In other news, Miro interjú jelent meg a Groklaw-n. Gatekeeperek, Net Neutrality, nyílt forrás, DRM: olvasd.

MS és Yahoo.

44,6 milliárd dollár, I mean, wow. Vicces módon épp a biz.yahoo.com hoz egy (NYT) cikket, hogy mennyire mutatja ez a tényt, hogy a MS mennyire nem rúg labdába a mai IT piacon. (Persze nem anyagilag, hanem innovációilag.) És még ha össze is jön a merger, akkor is piszlicsáré lesz az új market share a Google-éhez képest. Tényleg durva belegondolni, hogy több, mint 20 éve ugyanabból keresik a kenyerüket, ennyi erővel alumíniumot (“alúminum”) is munkálhatnának meg.

Ami nekem (és a FOSS freakeknek) kicsit érdekesebb-aggasztóbb és vizsgálatra érdemes, az a Zimbra helyzete. Pontosan 4 hónapja, hogy a Yahoo megvette a Zimbrát, a Microsoft Exchange legígéretesebb ellenfelét. (Hopp, a Zimbra post azóta is itt figyel a draftjaim közt.) Nem is nagyon nyúltak hozzá, viszont az MS-től nem várható el (ismerve az üzletpolitikájukat), hogy csak úgy meghagyja ezt a kis maverick közösséget. Ami biztos: a Zimbra nem 100%-ban nyílt forrású szoftver, teljes és hatékony forkolásról tehát szó sem lehet. Az is biztos, hogy persze meglevő szerződéseket nem rúghat fel a Yahoo/Zimbra/MS, tehát ha bekövetkezik a merger, a Zimbra nem szűnik meg teljesen — viszont azt is tudjuk, hogy a Microsoft (de még a Google is) tudja, hogy kell egy projektet kiéheztetni házon belül, lassú halálba terelgetve azt. És az is egyértelmű, hogy a Zimbra ügyfelek jelentősen be vannak szarva, illetve még ha a probléma meg is oldódik (mondjuk a Yahoo! visszautasítja az ajánlat), akkor is napfényre került a probléma: a Zimbra nem nyílt, a Zimbra veszélyes. És az enterspájz (a Zimbra fő célközönsége) ezt igencsak nem szereti. Többen fölvetik megoldásként a Zimbra GPL-esítését, és persze ez megoldás lenne, de nem hiszem, hogy be tud következni: a Blackberry- és hasonló proprietary API-kat valószínűleg nem kapták csak úgy, ott csúnya NDA-k köttethettek meg, meg hát csak kifizettek érte valami 360 millió körüli dollárt.

A lényeg mindenesetre az, hogy akárhogy is végződik ez a sztori, fény vetült a “kábé-nyílt” alkalmazásokkal kapcsolatos nagyon súlyos általános problémára, amit RMS már nagyon régóta mond: hogy ami majdnem az, az nem az, és egy kábé-szabad szoftverrel ugyanúgy veszélyben vagy, mint egy teljesen proprietary-val. Ahogy egy random Zimbra ügyfél írja:

Well, on one part is actually our own fault. This will teach me to never look again “kind of” opensource products, with attribution clause. One or two purchases down the road, and all hell breaks loose.