Sör a kézbe, billentyű az ágyba, éji post következik.
Amikor kezdődött az esti programom, még szakadt a hó, fehérbe borította a várost, nagyon szép volt. Esti program végére a mini hókotrók, winter logistics managerek és egyéb alkalmatosságok sikeresen fekete-sós latyak és szürkés-retkes (ne feledjük: ilyenkor nem csak a havat, az utca összes mocskát: csikket, kutyaszart, újságot is halomba lapátolják) hókupacok váltakozásává változtatták a Nagykörutat és a Margit-hidat, ahol a sétám közben mellettem elhaladó kamionok előszeretettel és sikert sikerre halmozva szórtak engem is arcig teli jófajta anyaggal, hozzáadva az útról belekeveredett olajat is. Főkefe, te mixerkirály.
A séta ellen egyébiránt nem csak a józan ész, a jobb térdem is hevesen tiltakozott (a síelés óta valami engedetlenség van rajta), ezen a viszonylag rövid távon (Nyugatitól Moszkváig, mármint a pályaudvartól a térig) háromszor gondolta úgy, hogy vagy megállok, vagy nélküle megyek tovább. (Ilyenkor megcsuklottam kicsit, de töretlenül haladtam tovább talán kicsit szisszenve. Hideg volt az ácsorgáshoz.) Kiengesztelésére vettem ezt a sört, amit most ágyban ülve, ölemben a billentyűzettel iszogatok; egyelőre tetszik neki (filozófiai felvetés: a sörnek vajon tetszik-e), legalábbis nem fáj, nem kék, nem dagadt. (A dagadt az én vagyok lassan.)
Nos, a sör elfogyott, itt az ideje aludni térni. Jó éjt kicsi blog.