Levi, először is boldog névnapot (utólag), másrészt pedig: barátkozz meg a gondolattal, hogy az ember alkot. Vagy csúnyább szóval: csinál. Egy blog nem feltétlenül szépirodalom, sőt. És a legfontosabb: nem a jövőnek, nem a 30000 év múlva idelátogató jövőnek alkot (csinál), hanem többnyire magának meg a szűk környezetének. Meg aki ráakad és esetleg tetszik neki. (Én pl. többnyire magamnak: stílusgyakorlat, meg az se utolsó, hogy egyszer vissza tudom majd olvasni.) Csúnya szóval lehet unaloműzésnek is nevezni.
Zenélni pl. mi a tökömnek zenél az ember? Te minek zenélsz? Be fogsz egyszer futni vele? I don’t think so. Én se fogok. A zenebonáló cimborák egészen meghatározó része nem fog befutni. Az ember azért zenél, mert jó neki, én legalábbis tutira azért. És tudom, mert ismerlek annyira, hogy te is azért csinálod, mert szereted. Ha bevállalnád, hogy azt csinálod, amit nem szeretsz, lehet, hogy már befutottál volna, mint valami fiúegyüttes mögött álló zeneszerző mogul, igaz-e?
Na, ezt ültessük át akkor a weblogokra.
(Most idetennék egy szmájlit, ha nem tiltaná a pár nappal ezelőtti idemondásom, hogy oldjam a talán felgyűlt feszültséget. Nincs feszültség, hahó, nincs feszültség.)
Még egy kis fejtegetés: a blog tanulásra is jó, kicsi életeket láthatsz, és tanulhatsz az ő példájukból, ezt nem vállalom be (ilyen szar blogot nem írok), stb. (Aki meg írja az ilyeneket, annak valami ön-analízis lehet.) Ha már mindenki olyan magányos 2004-ben, amilyen (egyszemélyes csoportok, meg egyszemélyes vallások, amiről Csányi is beszélt, szinglikultúra, meg minden faszkodás, amiről meg a belőtt sérós szociológusok beszélnek), nem árt, ha legalább egy ilyen fórum létezik „eszmét cserélni”. Ma már senkit se érdekel a pap, és a biblia se ad túl sok használható útmutatást, hogy mit kezdj a többi használhatatlanul begubózott szinglivel. A blogkultúrát magának termelte ki az elbaszott társadalom, mert szüksége volt rá.
Uff.