Ez egy ilyen őrült szombatnak (Szombat) indult, reggeli (mit reggeli? hajnali!) keléssel (mármint fel-, nem pöcsgomba vagy ilyesmi!), gyárba bebringázással, reggeli testedzés rúlz, aztán átalakult (mert átalakítottam) kifordított pólóban otthon dolgozós szombattá (tudjátok, nem vagyok hajlandó szaunában dolgozni… és a zene is jobb itt), eldöntve, hogy se Bata, se Lol nem kap ma tőlem korai ébresztést. Az Andain-cucc immár körbekörbe megy, de egyszer majdcsak lejövök róla. Ezzel, jegyzem meg, bekerült abba az exkluzív klubba, ahol eddig ilyen klubtagok vannak, hogy: Johnny Cash: Hurt, Brad Paisley: I’m gonna miss her és Whiskey Lullaby (fícsöring Allison Krauss), Telepopmusik: Beathe, Quimby: Álmatlan dal, QueensrYche: Someone else?, Lamb: Gorecki, Dave Matthews: Gravedigger és Spoon és Dreaming Tree és Last Stop, Niraj Chag: Redemption, és biztos még egy pár, amit most kifelejtettem. (És természetesen ez, again, nem jelenti azt, hogy pl. az Akhnaten-t nem tartom mindennél nagyobbnak, vagy a DT Change of Seasons-át, de hát ezeket egyszerre csak egyszer lehet meghallgatni, és utána nem is lehet egy ideig mást se. Oggyebbár a katarzis.)
Nos, Stanley (szólj valamit!), Butch, készüljetek, masszírozás következik!