Azért (hosszú mondat következik, nagy levegő!) néha nagyon jól esik egy sztereotípia (jelesül a „sysadmin’s life” sztereotípia, társadalom fölöttiség, társadalmon kívüliség, satöbbi) részének tudhatni magunkat: felkelni egy szuper előző este után háromnegyed 11-kor, reggeli/ebéd céljából neten rendelni egy pizzát, közben dolgozgatni távolról a rendszeren, aztán délután 2-re borotválatlanul, tísörtben-deszkáscipőben becsalinkázni dolgozni (pizza harmada otthon marad a dobozban, a holnapi hazaérőskaja gerincét képezve) úgy, hogy tudjuk, egyhamar nem hagyjuk abba (pl. úgy 32 óránál egyhamarabb). Munkában aztán megenni a tegnapról otthagyott fél Light café-beli tortillát (hozzá szigorúan barackos Ice Tea konkrét 1 liter), majd este 6-kor nekiállni úgy igazán a másolásnak/rendszerátállásnak, ami kurvalassú, ezért közben bloggolni és lemenni Mekibe extragigasupersize menüért (tátikapuki és bugivugi!) és tripla presszókávéért és kóláért (jég nélkül), majd másolás befejeztével áttaxizni a datacenterbe és befejezni a melót. Komolyan úgy érzem magam, mint egy hekkeres film szereplője, mindjárt csinálok ide valami baszom nagy promptot, ahova kb. 36-os betűmérettel kell beütni a négyjegyű passwordöt, ami persze nekem (véletlen folytán, vagy mert megnézem a szemetest és találok egy lapot 4 számmal) harmadikra sikerül. (Kicsit hiányzik a képből a kapucnis pulcsim (van!), de azért pótlom egy igazán sportos-dinamikus polárral.)
Ha már sztereotípia, hadd mesélem el egy felfedezésemet: van ugye ez a Varjúmenü, zsíros mint az állat, észrevettem, hogy ha csak úgy magában megeszek egy ilyesmit, kb. fél napig nem tudok énekelni, úgy lerakódik mindenhova, pl. a szám köré is állandóan. Namármost. Ha menüben, kólával eszem, nem rakódik le. Miért? Bizony: mert a kóla lemarja a zsírt. Itt találkozik egymással a két káros összetevő, és oltja ki egymást. A fogyasztói társadalomban megfigyelhető újkori szimbiózisok szép példája ez.