(…) Egyszer aztán, amikor Opocensky és én egy nagyobb mennyiségű kéziratot bíztunk rá, hogy vigye azt el Locak barátunkhoz, Frabsa többé már nem tért vissza közénk. Csupán egy hét elteltével, egy borongós őszi délutánon, amikor kinn zuhogott az eső és mi komoran ültünk az asztal körül, jelent meg Frabsa; kezében egy csomaggal, melyben a Szabad Tribün első számainak kötege, annak az irodalmi napilapnak, melyet a mi pénznkön adott ki. A makedón hadvezér elkeseredetten felállt, megragadta Frabsát, elvitte a vécére, ahol bezárta, miközben közölte vele, hogy megtanácskozzuk, miként járjunk el vele a statárium szerint. Midőn komoran visszatért közénk, így szólt: „Azt hiszem, nem kell vele sokat teketóriázni, lőjük agyon úgy, ahogy ezt Makedóniában csináltuk az árulókkal”.
Ezzel mindannyian egyetértettünk. Kihúztuk hát Frabsát a vécéből, új kéziratokat adtunk neki, és a lelkére kötöttük, hogy minél többet próbáljon meg kicsikani Locak úrtól, mert a pénz arra kell, hogy revolvert vegyünk rajta, amivel őt fogjuk agyonlőni.
És Frabsa két óra múlva megjött és pénz helyett hozott nekünk egy revolvert. Mivel töltényeket nem vett hozzá, összevertük vele a fejét, és aztán eladtuk harminc korona veszteséggel.