Hazafele, köznapiasan szólva, szarrá áztam. Szeretek sétálni, hát ezt most megbántam. Pedig amikor elindultam, még nem is esett. Aztán pedig csöpögött. Aztán esett. Aztán szakadt. Aztán meg már mindegy is volt, és a Nyugatinál végül felszálltam egy relytélyes módon majdnem töküres villamosra, ahol a csöndben (merugye töküres – majdnem) hallhattam, ahogy szocsog a cipőmben a víz.
És a néhány kiválasztott is hallhatta.