Már majdnem egy napja tart ez a hülye beteges állapot, de már nagyon elegem van belőle. Ilyenkor mindig a határán vagyok annak, hogy eldöntöm: szarok az „alakomra” (persze nem vagyok nő, de hát azért csak oda kell figyelni erre is, nekem is; de erről majd egy későbbi alkalommal), és élvezni fogom az evést, amennyire csak tudom. (Most is élvezem, de mindig megtűrtőztetem magam.)
És persze most, hogy elfogyott a kekszem, álmodozom, hogy mit tolnék legszívesebben. Egy Cordon Bleu, vagy egy Vadászné pecsenye… És persze ahogy meggyógyulok, megint behülyülök, és nem fogok egész nap ilyen finomságokat enni.