Szívesen visszakerülnék a Maslow-piramis azon magasabb szintjére, ahol mindenféle szociális baromságok foglalkoztatnak (mint rendesen), és nem a saját egészségem. Ma se ébredtem jobban (és hányszor, hajjaj!), asszem jön a következő szint (mármint a kezelésben, nem a piramisban): veszek gyógyszert és hazamegyek, messze. (Pedig ma dolgozni akartam. Franc.)
Hogy csinálják vajon pl. a kutyák? Az ember úgy megy bele bármilyen nyavalyába, hogy tudja, hogy ki tud lábalni belőle. Tudja, hogy beszed gyógyszert, még 2 napig szarul van, aztán szevasz, megint jól lesz. A kutya vajon tudja? Vagy azt hiszi, hogy ez már mindig így lesz, és tűri? Én biztos feladnám. Azt hiszem erre jók az ösztönök: nem adhatod fel. (Hát igen, nálam nem túl erősek ezek az ösztön-dolgok, lásd még elfelejtett randik és hasonló lúzerságok.)