 |
| Sysadmins at work. |
Az én savanyú hangulatomnak egészen nagyrészt a a sok savanyú fej az oka. Ahogy rám néznek, és kitör rajtuk a savanyúság, na az. Mi erre a megoldás? (2×2.)
Láttunk ma MIÉP-tüntit. (Mert a rendszergazda az nemzeti ünnepkor is rendszergazda. Csak kicsit drágább. Az iroda viszont a pártház közelében van, ugye.) Mondanom se kell, hogy a rendőrök gyakorlatilag többen voltak, mint a tüntetők (és ők se voltak sokan), a három említésre méltó arc: a középkorú szövetkabátos ribi, aki egyedül kiabálta, hogy „vesszen a kormány”, vagy valami ilyesmi KRESZ-hasonlatot; a pocakos bácsi, aki a mélytengeri pecabot végére biggyesztette fel a magyar zászlót; végül a kopasz vállalkozó, aki a Rákóczi úton átkelve, kb. 300 várakozó (mert feltorlódott) autós és a biztosító rendőrök unott figyelmétől kísérve unottan küldött egy izgága csulát a magyar aszfaltra… Egy élmény volt, mit ne mondjak. (Készült fénykép – kiafasztérdekel.)
(Most egyébként komoly dilemmában vagyok, hogy rendeljek egy újabb pizzát, vagy aludjak. Ha rendelek, de közben bealszom, az nem jó. Ha nem rendelek, viszont megéhezem és ettől nem tudok aludni, az se jó. Az élet nehéz kérdései ezek.)
Sokszor eldöntöttem, hogy mostantól kapja be a világ, prioritás alapon fogok létezni. (Többek közt ma is.) Megszabom, minek van a legnagyobb prioritása, aztán amíg az nincs kész, addig a többi vár. Ez persze kicsit se preemptív és talán nem is hatékony, de mostanában a „thrashing” állapotában leledzem (once again), ezért ez a döntés logikusnak tűnik, valamint előrelépésnek a mostani hatékonysághoz képest.
Persze a ma esti söröcske nem volt a prioritás námbör van, úgyhogy megint borult az egész roskatag szar.
Nem rendelek pizzát, megpróbálom az „A” tervet.