Utálom, hogy jó az emberismeretem. Utálom, hogy hiába menekülök gondolatok elől, a megérzések elől, hogy adott célszemély mit for tenni, mindig bekövetkezik, célszemély mindig meglépi. A menekülés persze nem megoldás, már csak azért sem, mert passzív. De akkor mi az? Mi megoldás? Interveniáljak mások életébe azért, hogy ne tegyenek olyat, ami aztán nekem rossz? Illik ilyet?
Azt is utálom, amikor ezek a dolgok egymásra tolulnak. Az egyik gondolatból kiszabadulok, és már ott a másik, mászkál a bogár a fülemben, nem menekülsz lip, csak várd ki, úgyis ez fog történni, mert mindig bejön, amit gondolsz. Létezik, hogy kondícionálom magam a bekövetkezésekre? Létezik, hogy ön-kondícionálásom hatással van a másik emberre? Olyan, mintha azzal, hogy sokat gondolok a nemkívánt bekövetkezőre, azzal az csak még inkább bekövetkezik. „Baszd meg lip, majd te fogsz velem szórakozni”, mondja a Sors és jól odabasz.
A nap zenéje: Queensryche: Someone Else?.