Tegnap felhívott a PanTel, hogy vissza tudom-e adni azt a Newbridge DTU-t (gy. k.: Data Termination Unit, vagy mi, „bérelt vonali végberendezés”), amit 2002 január végéig használtunk, 2 irodával ezelőtt (Szigetszentmiklóson, bazz), és amit akkor és azóta nem kért, nem emlegetett senki. (Azóta egyébként szolgáltatót is kétszer váltottunk, a sors furcsa fintora, hogy most megint a PanTel adja a backbone-jaink egy részét.) Rövid gondolkodás után kifejtettem emberünknek, hogy szerintem mekkora esélye van annak, hogy akárhol meglesz az a DTU. (Nulla.) A beszélgetés után természetesen annak rendje és módja szerint, az ilyenkor szokásos normákat követve pillanatok alatt elfelejtettem az egész ügyet.
És láss csodát: ma, USA-EU dugókonvertert keresve, mi akadt a kezembe? A Newbridge DTU, banyek. Mekkora ennek az esélye?
A használható erkölcsi tanulság, amit ebből a kis történetből le tervezek szűrni és az életemet a továbbiakban annak mentén leélni a következő: mindig azt találjuk meg, amit nem keresünk. Hear me.
(USA-EU konvertert nem találtam.)

Szolgálati közlemény: tegnap óta hosszabbak a nappalok. Éljen, Sztálin elvtárs ezt is elintézte nekünk.