Nincs kedvem aludni. Tudom, meglesz a böjtje. Úgyis gyásznap van holnap (ma), hát böjtölünk; ki kajával, ki álmatlansággal.
(Ebbe a gyásznap-mizériába különben meg nem megyek inkább bele. Indulatba jöttem tőle, csak kicsit, de indulatba. Faszér kell, gondoltam. Röviden ennyi. Hosszan – ismertek, szerintem mindenki ki tudja fejteni magának a nézőpontomat.)
A nap delelőjén filozofikus hangulatban talált Bata, ő volt hát az első, aki hallhatta x-edik (sose fogom összeszámolni, hány ilyen törvény született eddig) alapvetésemet: nem az számít, hogy az ember fizikailag mekkora, hanem, hogy lélekben. Röviden kifejtve ez annyit tesz, hogy hiába vagy 190 centi magas, ha az önbizalmad, önérzeted csak 170 centi körül matat. Ha ilyen vagy, ne kezdj 180 centis csajjal, komplexus lesz a vége. Hasonlóan érvényes súlyra, bár azért ott vannak más tényezők is.
Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában, szellemi képességeim teljes birtokában kijelentem továbbá, hogy hű de kurva éhes vagyok. Ma már (illetve tegnap) nem eszem, tehát a megoldás csak az alvás megkísérlése leszen.