Hónap: 2005 május

Tegnap egyébiránt, koraesti éhségemet (és Lolét) leküzdendő, elfogyasztottunk egy jóízű gyrost együtt. (Fejenként egyet.)
Van neked kedvenc gyros-helyed? Nem a háromtesóra gondolok, ami „elmegy”, meg éjszakai részegség után azzal semlegesíted az alkoholt. Arra gondolok, hogy amikor azt mondod, hogy „hm, elmegyek és eszek egy jóízű gyrost”, akkor hova mész el? Ha nincs ilyen helyed, akkor az én ajánlásommal haladj el a János kórházig, és egyél a kopaszodó töröknél egyet. A város (az általam ismert város) legjobbja. (Persze Blint szerint a János kint van a halál faszán, viszont nekem meg Csepel van a halál faszán, úgyhogy ezt meg is beszéltük.) Van még egy esélyes, a Műszakinál, a Stoczek (aminek ejtése ugyebár „sztocek”) kolesz mellett, bár ott már elég rég nem voltam.

Kajáról szólva el kell továbbá mondjam, hogy a jobb ujjazóujjam, amiről legyaktam a bőrt emelőtekerés közben (aminek az oroszlánrészét, ezt elfelejtettem említeni, Marci-öccs csinálta), szépen gyógyul, még annak ellenére is, hogy vasárnap lerágtam a heget róla. (Orálisan fixált vagyok, micsináljak. Bizonyos élethelyzetekben jól jön.) Akkor kicsit fájt. Épeszű-e vagyok.

Happy gyros’ing!

Megoldásokat várok arra a problémára, amikor a postás bedob egy „értesítés hivatalos irat érkezéséről” cetlit. A probléma: a posta, ahol ezeket átvehetem, kint található a Hűvösvölgyi úton, és kifejezetten lassított üzemben dolgozik: fél óra per ügyfél. Az tehát reménytelen, hogy én oda el tudok menni és át tudom venni a cuccot. Nem lehet valahogy forwardolni a levelezésemet az irodába? Hozzak létre a postaládámban egy .forward file-t? (Persze családi postaláda, úgyhogy inkább .procmailrc…)

De tényleg. Ha van erre működő megoldásod, ne tartsd magadban. Köszi.

Azért mennyit fejlődik az ember, ha nem figyel oda! Emlékszem, anno régen, amikor már dobolgattam időnként, és megismertem a Dream Theatert: az első album, ami úgy igazán bejött és belelökött a fanatizmus mocsarába, az Awake volt… Az első dolog pedig, amit megtanultam dobilag belőle, az a The Mirror lassú dobrésze. Most beflesselt az érzés, hogy milyen nehéznek, megvalósíthatatlannak éreztem azt a ritmust. Hogy a francba csinálja a Portnoy, hogy ennyire külön mennek a végtagjai? Hogy lehet ezt agyban egyeztetni? Aztán lassítottam, dekódoltam, feldolgoztam agyban, és elkezdtem lassan, nagyon lassan és összpontosítva utánozni. Aztán egyre gyorsabban, és végül eredeti sebességben. És ne egy bonyolult részre gondolj, hanem a lassú dobrészre a The Mirrorban! Ma nem is értem, mit lehet azon fennakadni, teljesen evidens. És evidens a legtöbb Portnoy-féle dobtéma, átlátom fejben, tudom, mit játszik. Más kérdés (tényleg más) a megvalósítás, hogy ha az ember megpróbálja eljátszani, akkor egyszerűen az izomzatának hozzá-nem-szokottsága, ráedzetlensége miatt elmásznak a dolgok, a két láb egy idő után egyszerre mozog a dupla lábgépezés helyett. És ezzel nem azt mondom, hogy pontatlan a lábam, mert nem az. A lényeg itt az agyban megértésen van. Hogy ott állsz 17 évesen, és kinyíilik előtted egy teljesen új világ, olyan ritmusokkal, amit addig, Pearl Jamet és Alice in Chainst hallgatva (persze ezek szintén nagyon jó zenék!) még nem tapasztaltál. És fogod az új ritmusokat, az újfajta harmóniákat, az egész új hangzásvilágot, hagyod magad bekebelezni, és befogadod őket. Aztán szépen megérted, az agyad, a hallásod felnő a feladathoz, és vegül már észreveszed, hogy gondolkodásban túlhaladtad őket. Ők csak zenészek, és nem fejlődnek úgy, ahogy a te agyad fejlődik: annak új harmóniák kellenek, új ritmusvilág, ők meg a saját világuknak mesterei: tökéletesen csinálják, de akkor is csak a saját világuk, a saját korlátaikkal.
Olyasmi lehet ez, amilyen az írni megtanulás élménye: egy addig teljesen új dolgot teszel a sajátoddá, megtanulod használni az új tudást. És, kérdem én, létezik-e még zenében olyan, ami agyam jelenlegi tartalmán túl tud mutatni? Van-e új világ, ami ugyanezt az élményt megadja majd nekem? Ha van, ide vele, gyorsan!