Land of sunshine.

1997, Sziget: életem második Faith No More koncertje, az elsőn (a PeCsában, azt hiszem) volt egy lazább agyrázkódásom. Ez viszont tökéletes volt, King For A Day volt az aktuális album, ha minden igaz…
Az első kazettám tőlük az Angel Dust volt, most hallgatom éppen… Tökéletes zene, így 10+ év távlatából is. A Kindergarten közepén volt vége az A oldalnak, utáltam, “Kindergar…”, aztán fordíthattam meg. A Be Aggressive közben volt az egyik refrén közben két hiba, azt azóta is belehallom mindig. Akkor még nem volt MP3, ombre.
Emlékeztek? A srácok amikor először leszerződtek Slash-sel (bizony, Guns előzenekarként kezdték!), kijelentették, hogy ők lesznek a világ legszarabb zenekara. Persze ez már ott bukott, amikor becsábították Mike Pattont énekelni, ilyen hang azóta is kevés volt.
Az Angel Dust után megszereztem a Live At The Brixton Academy-t, baromi jó koncertalbum, megvettem (zsebpénzből, bazeg) az Introduce Yourself-et, ami viszont elég szar, ha jobban belegondolunk. Aztán King For A Day (fénymásolt borítóval, Chrome kazira, mert értékes), Album Of The Year… és feloszlottak. (Ők 15 évesek voltak – én 20.) Hogy fel voltam háborodva, hogy abbahagyták a csúcson. A Real Thinget csak a közelmúltban (pár éve) nyúltam valakitől.

Faith No More, tizenéveim egyik sarokköve.