Alattomos dolog az alfaállapot. Tudod: az, amikor még ébren vagy, de már igazán nem sokáig – kicsit még kontrollálod az agyad, de egyre nagyobb teret kap az álom, a valóság relativizálódik, de még van átjárás a kettő között. Ezen gondolkodtam valamikor a napokban – alfában. Hogy szemléltessem önmagamnak (egy utcán sétáltam épp álmomban, miközben ezt gondoltam), odaképzeltem egy adag répát a lábamra. „Hát erről beszélek bazmeg”, gondoltam magamnak, „most jól ideképzeltem ezt a répát és egyáltalán nem tűnik képzeletbelinek, pedig tudom, hogy az. Most viszont nem tudom a lábamról eltüntetni.” (A „répa a lábra” ötlet egyébként valószínűleg a lagzi egyik feladatából jött.) Mászkáltam tehát álmomban, répával a lábammon.
Alfaállapot volt viszont az is, amiben tegnap kitaláltam a hackelhető zárak problémájának (egyébként pofonegyszerű) megoldását.
Most gondolkozom, hogy szabad-e almaztassam.