Is that my problem?

Magyarországra nagyon jellemző az a fajta szolgáltatói hozzáállás, hogy az ügyfél kiszolgálására való képtelenséget egy kollegára (tehát belső emberre), vagy a Vis Maiorra hárítják.
„Nem tud kártyával fizetni, mert beszélnek hátul a telefonon, nem működik a leolvasó.”
„Nem tehetek róla, nem én vettem fel a jegyzőkönyvet.”
Satöbbi.
Jay, a Kanadában szocializálódott magyar grófi leszármazott ilyenkor alkalmazott adekvát válasza: „Is that my problem?”
És tényleg: az én problémám? Oldd meg baszki, azért vagy itt, azért fizetik a béred, azért fizetem én, közvetve, a béred. Ne told a felelősséget másra a saját cégeden belül, mert számomra te vagy most a cég, te vagy az ügyfél felé az interface. Ezért ha a cégre haragszom, veled fogok üvöltözni, ha valaki elbaszott valamit, neked kell megoldani, vagy elintézni, hogy megoldódjon, engem nem érdekel, hogyan. Én egy személynek adtam munkát, fizettem érte. Ez az egy személy történetesen egy jogi személy, a te munkaadód. Ha elbasz bárki benne valamit, az kollektíven van elbaszva, és engem nem érdekel, hogy nem te csináltad személy szerint. Amikor pöcsgombád van, a doki se mentegetőzik azzal, hogy „ugyan már, hát ez nem az ön baja, hanem a pöcséé”. Illetve Magyarországon megpróbálja, de fogadjunk, hogy ez a válasz téged nem elégít ki.
Which brings me to another point.
Probléma van az ügymenetben. Mi a default megoldás kis hazánkban? „Jaj jaj, valami szokatlan van, erre én nem kaptam kiképzést, what to do it what to do it” – és itt az ügyintéző eldobja az ékszíjat, feladja, és megpróbál elküldeni. Pedig nagyon egyszerű: ügyintéző, gondolkozz. Van egy probléma, oldd meg, oldjuk meg együtt, vagy legalábbis próbáljunk meg megoldást találni rá. Legyél konstruktív, és meglátod, az esetek 90%-ában egy kis jószándékkal csodákat művelsz.
Let’s do it the FAG way.