(Music of choice: Audioslave.)
Ma lesz a harmadik nap, hogy partizok – in a row. Ilyen jó rég volt, még a sítáborban sem. Fáradok? Igen.
Cserébe Jess fotelja, lápája, és mindenféle egyéb basz átkerült az egyik K betűs helyről a másikra – ez jó: produktív, előremutató. (Mutass előre. Na, olyan.)
Ma reggel a Moszkva téren ilyen piros meg narancssárga emberek (gnómok?) próbáltak nekem műanyag tasakot, lufit, meg valami papírokat adni. „Vigyázz ezekkel az emberekkel, lehet, hogy el akarják lopni az alsónadrágodat” – ez dörömbölt a fejemben. Meg a Los, a Rammsteintől. (Sie sind gott. Los.) Igazából mindez délben történt. A piros és narancssárga gnómok minden jel szerint valami kurvanagy játszótérnek képzelik a várost, mindenhol ott vannak és plakátolnak meg szemetelnek, és közben a kamatláb ingadozik, meg minden, micsoda zsiványok.
I wonder (ez volna itt a Techno post part), és szerintem te is, hogy mikor pukkad ki a Google lufi. Már a kérdés is elcsépelt, de álmatlan órákat töltök (szerencsére csak napközben, amikor amúgy is ébren lennék) azzal, hogy elképzelem, hogy fog ez a cég egyszer összeomlani. Olvasva, hogy mi minden jön, teljesen online oprendszer, hooray, meg kisfaszomtudja, a problémám az, hogy hiába érjük el a platformfüggetlenséget és ezáltal megszabadulunk egy „all eggs in one basket” szindrómától (gy. k.: nem lesz feltétlen szükség a Microsoftra), ha közben ugyanazokat az eggeket szépen áttesszük egy másik nagy monopolbasketba, ami talán rendszerét tekintve megbízhatóbb, de összességében ugyanúgy megbízhatatlan – ez volna a Google, ugyebár. Tehát, at the end of the day, ugyanott leszünk: kiszolgáltatva egy csúnya nagy amerikai cégnek. Ain’t that a bitch.
Az meg milyen már, hogy a WordPressem fasza AJAX-os editorja már egy ilyen hosszú bejegyzéstől is földhöz csapja a mobil 850 MHz-et?
Na, let’s get this evening started.