Új élet, új blog.

(Példázat.)

Volt még kedden egy postom, ami elszállt, de alapvetően az újjászületésről volt benne szó. “A romokból új lee emelkedik”, és hasonló hangzatos frázisokat volt szándékomban bedobni az ünnepélyesség fokozása céljából, érzékeltetendő, hogy hősünk mekkorát jellemfejlődik épp. Aztán összeszakadt a Mozilla, és én úgy éreztem (hiszen a Mozilla nem szakad össze csak úgy), hogy a Sors (Tán Alfréd Sors? Vagy Sors György? Nem tudhatjuk…) üzent ezen a segfaulton keresztül. “Ne postoljad te azt a postot, te lee”, ezt mondta a Sorsom nekem, a fejemben, és én megfogadtam a tanácsát, és nem álltam neki újra bepötyögni. “És mi a faszt csináljak, sors? Síkideg vagyok, még gyúrni se fogok ma lemenni, már most látom, sőt, a mozit is lemondom, mert kipukkadnak az agyamban az erek. Mondd hát, mi a faszt csináljak?” Ezt én kérdeztem, természetesen, és a Sors válaszolt: “translucent CSS, fiam, transulcent CSS!…”

Így hát, bár a transzlucens CSS még nem szabvány, nekiálltam, és kicsit átdizájnoltam a site-ot – íme. Azt hiszem, erősen Mozilla-hajló vagyok, de hát ez van. Az Operások itt kórusban kiabálnak, hogy a 9-es Opera kávéfőzés és szopás között transzlucens CSS-eket fog renderelni, és tulajdonképpen a kezdeti nehézségek után nem is néz ki olyan gányul se Opera, se IE, se Mozilla izék alatt.

Visszakerült fentre a linkbar (a radio.lipilee.hu egyelőre csak dísz, de nem sokáig), a rotált képek a fejlécbe, megbolondítva minimális átlátszósággal. És persze a 45˚-os szövegezett háttérkép, mert kell az egónak.
Biztos, hogy száz más CSS szabványtalanság is van benne – majd idővel kitakarítom belőle, vagy nemisde. Addig is így marad, főleg az én gyönyörűségemre.

Kapott új bőrt a see no evil is, és valószínű, hogy át fogok térni 512×384-ről 640×480-as felbontású fotókra, bármennyire is 1337 a hülye méretezés. (1337, de kicsi.)

10 hozzászólás “Új élet, új blog.” bejegyzéshez

  1. Te, ez még explókerben is jól jeleni meg! Hogy csinálod?

  2. Opera 9 alatt még egy ideig úgy is fognak kinézni. béta szoftvert nem támogatunk :)

  3. egyébként sejtem, hogy arról vn szó, hogy Opera alatt az opacity nem csak a divek hátterére, hanem a bennük levő fontokra is vonatkozik, tehát annyi kell, ohgy kitaláljam, ohgy hogy kell az opacity-t diven belül ignorálni.

  4. Most jó, de lehet h azért mert közben váltottam a legutolsó weekly buildre. (8333)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.