Két irányzatra hívnám fel a figyelmed ezen a szép tavaszi (mert esős!) napon.
Az egyikre most bukkantam rá, havi banking errandom (ettől mentene meg a sors: amikor ilyen túlképzett bioügyintézőkkel kell szarakodnom) végeztével a Westendben: Bonanza Banzai – Elmondatott. 1992-es CD, így 14 év távlatából mondom, hogy időtálló, fiatalkorom egyik meghatározója darab olyan (számomra) klasszikusokkal, mint a címadó dal, A 101-es szoba, Vidám dal, meg a Persze hajnal van megint. 14 év alatt az ára is lement az elfogadható 2k tartományba, így aztán nem tudtam ellenállni. Akárhova is fejlődött Ákos azóta politikailag meg zeneileg, a Bonanza Banzai megérdemel egy helyet a magyar zenei hall of fame-ben.
(Emlék tolul fel ahogy hallgatom: a műjégen este, ahogy nyomják a hangfalakból, raktuk a jeget a sikoltozó kiscsajokra rendesen mi, kisfiúk – akkor még tudtam korizni… A koncert, ahol azért elég konkrét volt a színpadkép…)
A másik pedig Gorecki. És tudom, hogy itt most sokaknak tolul az agyába a Lamb, többnyire nekem is – sokáig volt ez himnuszom, többször állítottam már – , de most mégis inkább Henryk Góreckire szeretném felhívni a figyelmet, olvass Wikipedia-t és okosodj. (Know your favorites.)