Két irányzatra hívnám fel a figyelmed ezen a szép tavaszi (mert esős!) napon.
Az egyikre most bukkantam rá, havi banking errandom (ettől mentene meg a sors: amikor ilyen túlképzett bioügyintézőkkel kell szarakodnom) végeztével a Westendben: Bonanza Banzai – Elmondatott. 1992-es CD, így 14 év távlatából mondom, hogy időtálló, fiatalkorom egyik meghatározója darab olyan (számomra) klasszikusokkal, mint a címadó dal, A 101-es szoba, Vidám dal, meg a Persze hajnal van megint. 14 év alatt az ára is lement az elfogadható 2k tartományba, így aztán nem tudtam ellenállni. Akárhova is fejlődött Ákos azóta politikailag meg zeneileg, a Bonanza Banzai megérdemel egy helyet a magyar zenei hall of fame-ben.
(Emlék tolul fel ahogy hallgatom: a műjégen este, ahogy nyomják a hangfalakból, raktuk a jeget a sikoltozó kiscsajokra rendesen mi, kisfiúk – akkor még tudtam korizni… A koncert, ahol azért elég konkrét volt a színpadkép…)
A másik pedig Gorecki. És tudom, hogy itt most sokaknak tolul az agyába a Lamb, többnyire nekem is – sokáig volt ez himnuszom, többször állítottam már – , de most mégis inkább Henryk Góreckire szeretném felhívni a figyelmet, olvass Wikipedia-t és okosodj. (Know your favorites.)
Húú, Bonanza! Nagy jóság
Szerintem Ákos Ákosnak is nagyon jó. Személyesen nem ismerem, interjúk alapján azt mondanám, hogy nagyképű, elszállt és antipatikus, de zeneileg szerintem nagyon is ott van…
csezdmeg. kb. huszadszorra hallgatom a Gorecki-t azóta, pedig itt figyel a gépemen nagyon rég.
fits the mood, vagymi.