Van egy sztorim az új („új”) autómról, meg gondolataim. Ha neked is megmagyarázhatatlan „80-as évek autói” nosztalgiád van, és Jan Hammer Miami Vice theme songjával ébredsz időnként, akkor hallga!
Backstory
Aki követ engem ott, ahol 1 poszt / évnél többet vagyok jelen (pl. Pixelfeden), az tudja, hogy még februárban vettem egy Porschét. Klasszikust, de erről kicsit később.
Oké-oké, igazából csalok kicsit a címmel, nyilván nem életem második autója, de akárhogy is gondolkodom, a második proper autóm. Merugyebár először volt (és itt az alkalmilag vezetett családi Suzuki Swiftet most hagyjuk) a Seat Leon TDi. Azt ellopták, ami így visszatekintve jól jött ki, mert a fisszafizetett cascoból megvehettük az első proper autót, a 2002-es Subaru Forestert, ami tulajdonképpen all time kedvenc:
Aztán jött a második Forester, a 2013-as Boxer Diesel, na az nem tetszett annyira, ott már SUV-ról beszélünk, jól ment meg minden, de nem volt annyira szerethető, mint a 2002-es varacskos gyesznyó. Meg aztán cégautó is volt, Hollandiába költözéskor tehát visszaálltunk a 2002-esre.
Aztán kénytelenek voltunk eladni… life happened (cue rák #1), ho(lland/n)osítani is kellett volna, és itt a laposföldön nincs Raszl Mihály Subaru guru a Szépvölgyi úton, aki ért is hozzá, meg emberi áron is dolgozik. Itt leginkább nem értenek hozzá, igaz, legalább drágán. Szóval eladtuk.
Jött a Volvo V50, minden idők egyik autója, aztán utána a Volvo V60, minden idők egyik másik autója. (Egyébként a V60 továbbra is megvan, és tulajdonképpen tökéletes autó, elég erős, nagyon kényelmes, nagy, a világ végéig elmegy, nincs tele szoftverrel meg képernyőkkel, ennél erősebb-nagyobb-újabb autó igazából senkinek se kell.)
És végül a V60 mellé most a második proper autó, ez az 1986-os (1985.2-es) Porsche 944:
Miért 944?
Mert erre az autóra vágytam kb. 40 éve. (Meg a 928-ra, de ide azért tegyünk egy csillagocskát: *
Ez volt kedvenc Matchboxom:
És a helyzet az, hogy life happened már megint, ami triggerelte a midlife crisisomat, ami egy hosszú pillanatig end-of-life crisisnak érződött (cue rák #2), long story short: a kemó közben az tartotta bennem a lelket (a családom után nyilván), hogy utána basszameg megveszem életem kedvenc autóját, kipipálom ezt a bakancslistás itemet. Ha más nem, legyen mivel kórházba járni.
*: ide azért idekívánkozik, hogy eredetileg 928 S4 volt a célmodell. Aztán megnéztem pár 928-ast ami nem csillió euróba kerül, és beszéltem 2 specialistával, és ők lebeszéltek róla: ha vezetni is akarod, nem csak a műhelyben nézegetni, a 928-as nem az ideális választás. (Ie. baromi sok gond van vele, bonyolult elektronika, nagy és bonyolult motor, régimódi automata váltó, stb.)
És kb. ideillik James May videója, aki szintén megvette fiatalkora kedvenc autóját:
Egyébként a 928/944 egy exkluzív top-kb-3 tagja, a Saab 900 Turbo, a VW Scirocco, és a közelmúlt óta az Alfa GTA társaságában. (Várj, az 4.) Ja, meg mondjuk a Lotus Esprit. (5!)
Na de vissza a Porschéra.
1985.2 944?
Essünk túl ezen a „micsoda madár ez” dolgon: ez egy Porsche 944 typ.2, tehát a faceliftelt verzió 1985-ből, forgalomba állítva 1986-ban. 2500 ccm soros 4-es (a 928 5000 ccm V8-asának a fele, famously), nem túl erős (papíron talán 160 LE volt 40 éve?…), viszont a transaxle kialakítás miatt majdnem tökéletesen kiegyensúlyozott, vagyis: autópályán harmat, de hegyi úton élvezetes. Kevésbé sportautó, inkább grand tourer. A fogyasztása… reális: városon kívül 7.5 l/100km, városban 10 körül, Budapesten inkább 13 volt… Persze 98-as benya, mert veteránnak nem adunk pancsolt szart.
40 éves, tehát hivatalosan is oldtimer (holland törvények szerint.)
És amúgy… bejött?
Be, nagyon is. Minden, amit gondoltam hogy adni fog ez az autó, azt megadta, and some.
Ha csak azt veszem, hogy több, mint fél év után is vigyorgok ha ránézek vagy ha vezetem, már az megérte ezt a pénzt. De kaptam egy dolgot, amire nem is számítottam, nem is tudtam hogy kell.
Van ez a „személyes szabadság” dolog,
ami nekem eszembe sem jutott, amíg nem kaptam vissza. Amikor családot alapít, az ember ezt feladja, és ezzel nincs is semmi baj, nem is hiányzik (legalábbis nekem így artikuláltan nem hiányzott), de ott van. Amikor a férfiak „midlife crisis” címén vesznek maguknak egy autót, az (szerintem) erről szól. Szó sincs arról, hogy baj lenne a családdal, vagy új nő kell, vagy mittomén. De egy embernek kell a személyes szabadsága.
In hindsight, erről szól a bringázás is, a magányos bikepacking, erről szól a futás is. Az embernek, akármilyen jók a családi körülményei, kell a privát szféra. Ha az ember outdoorsy, mint én, akkor ilyen privát szférák kellenek.
Az egyébként hab a tortán, hogy a 944 csomagtartójába simán befér a gravelbringa, úgyhogy a két outdoorsy aktivitásomat tudom kombinálni, csak egy ilyen randa költöztetőtakaró kellett hozzá, a veterán autó veterán csomagterét kímélendő.
Ezeket az autókat használni kell.
Sokan kérdezik hogy „atyaég és te ezzel mész dolgozni?”, amire a válaszom az hogy igen, de csak alkalmasint, és olyankor hagyok időt arra, hogy esemény legyen. Minimum kerülöm az autópályát, de ha tehetem, nagy vargabetűvel megyek Alphenbe, pl. Marken vagy Hoorn érintésével. (Helyismerettel nem rendelkezők kedvéért: észak fele indulok, pedig az irodám délnyugatra van.)
Valami olyasmi elképzelésem van erről, mint Hank Moodynak a Californicationból (deep cut, rég volt, ne nézd újra mert nagyon cringe), aki egy 1990-as Carrera 2-vel jár napi szinten, come rain or shine. (Kb. minden másban elhatárólódom tőle egyébként.)
Mert ezeket az autókat a véleményem szerint úton kell tartani, hogy mosolyt csaljon a legfontosabb célközömség, a 40 pluszos és a 10 mínuszos férfi demográfia arcára. És hogy talán kicsit többen lássák, hogy a mai autótrendek mennyit érnek. Ez itten közszolgálat kérem.