Miközben ezt írom, egyszerre editálok fényképeket, beszélem meg a hétvégi bérelt vonali átállásunkat, olvasok emailt, és greppelem a lighty logokat, hogy tudjak statisztikákkal szolgálni.
A legszembetűnőbb az, hogy iszonyatosan sok találatunk volt. Már legalább vagy egy órája csak a grep megy. (A szokásos terhelés mellett, persze.)
Nézzük először a kívülről is látható dolgokat. Critical Mass utómatek. részletei…
„Most csíp és viszket”, mondtam egy közelebbről meg nem határozott napon kollegáimnak, a mosdóból kijövet. Megrökönyödésük jogos volt, pedig, lévén allergiaszezon, a szememről beszéltem, amibe kevesebb, mint 1 perccel azelőtt erőszakoltam be a kontaktlencsét, rövidlátásom küszöbölendő. Csíp és viszket.
Most pedig arra eszmélek, hogy Norvégiában milyen jó a sarkkörre megszökni induló gyerekeknek. Anyu megkérdi, „hova mentek gyerekek?”, mire ők, „á, csak ide a sarokra.”
Az idő szép, a bringás rengeteg, bőröm bronz, de nyilván csak egy napig.
A Dózsa György útnál, ahol a posztom volt, két néni leste mosolyogva a tömeget – a fényképezőjük miatt azt hittem turisták, ilyesmit magyarországon kevesen használnak. Aztán kiderült, hogy unokát, családtagot várnak, hogy fotózhassák. „Ennyien még szavazni se mennek el”, mondta az egyik. Várhattak vagy 2 órát, rengetegen voltunk.
Köszi harmincsokezer ember, köszi 350 szervező, köszi sok key organizer (a Kükü, a ninja, a Sinya, a többiek, akiket nem is ismerek vagy kifelejtek), köszi Sólyom László, hogy ott voltál, arc vagy.
(Köszi vas meg lighttpd meg MySQL meg Drupal, hogy bírtad a Magyarország egyik legterheltebb webszervere státusszal járó terhet.)
Ma mi voltunk a mekkorákok, nemigaz?