Épp most értünk haza kis körutunkról, ami egyszerű futásnak indult (futottam, én!), de mivel Bálint időközben csúnyán elperecölt bringával egy závoli helyen, autókázásba, hovatovább kis budai körútba torkollt.
Hint: ne ess el Budapesten, mert nincs kórház, ahol el tudnának látni. A Honvédból átküldtek minket a Sportba, ahol készségesen közölték, hogy reggel 8-ra jöjjünk vissza, vagy János. Itt aztán a látszólagos senkiföldjén végülis lekezelték emberünket, illetve kijelentették két tányér lecsó közt, hogy „megmarad”.
Bálint tehát rendben van, ami korántsem mondható el a magyar egészségügy nevű csődhalmazról.
Mi koris serulesekkel a keletinel levo (balesetinek hivjak, a dologhaz utca) intezmenybe szoktunk jarni.
Azon felul, hogy legutobb valami venember leuvoltott minket mert korival mertunk bemenni, – es az tonkreteszi a csodalatos linoleumot :) – semmi gond nem volt, szepen osszevartak (kapcsoltak?) a serultet, aztan kesz.
Nem látod, mennyit fejlődött nálunk az egészségügy 15 év alatt?!?
En egyszer a Honved korhaz elott vagodtam el kb. 45-50-s temponal. Mogottem egy holland kamionos megallt, meglatta a tuloldalon a voroskeresztes tablat. A bringat bevagta a kamionba, engem meg atvitt a korhazba. Mondjuk jopar helyrol omlott belolem a ver, szoval nem nagyon akadekoskodtak. Ellattak egybol.
Szoval nekem eddig nem voltak rossz tapasztalataim.
Hát, akkor bizony nagy szerencséd volt. Hallottam olyat elsőkézből, hogy az illetőt kiküldték az utcára, hogy hívjon mentőt onnan, és ha az viszi be, akkor talán el tudják látni… Sőt, mikor márciusban csúnyán a fejemre estem (homlokkal a betonra), és volt egy kis emlékzetekiesésem, és az egyik pupillám kétszer akkora volt, mint a másik, és úgy szédültem, hogy nem tudtam ügyeletet guglizni, kis naívan úgy gondoltam, hogy ha átsétálok a rókusba, akkor ott biztosan segítenek. Aha… Közölték (pedig akkor már tényleg félájult voltam, és a kétszeresére dagadt, bekékült, szalagszakadásos mutatóujjam is elég rémísztően nézett ki), hogy ők engem nem látnak el, mert éppen nem ők az ügyeletesek, és ha akarok valamit, menjek át a péterfybe, ami nem egy olyan nagy táv, de szédülősen nem volt egy leányálom. Ja, és ott pedig megfigyelés címszó alatt befektettek egy elfekvőbe (állítólag baleseti sebészet volt…), ahol folyamatosan azon paráztam, hogy nehogy valamelyik bomlott elmeállapotú nénike megfojtson amíg alszom. Nem is aludtam egy percet sem…
ez tényleg így van, az ügyeletesbe mehetsz csak be. viszont nekem seperc alatt kiderítették, hogy melyik az, megkérdezték, hogy hívjanak-e mentőt vagy megoldom-e saját hatáskörben. aztán az ügyeletesben persze vártam egy csomót a szájsebészeten, meg aztán fél napot a neurológián (szék sehol, nekem meg volt egy félórás amnéziám, lol), akkor már nem tudtam, hogy az éhségtől vagy az agyrázkódástól szédülök-e.
aztán a kivizsgálás után saját felelősségre itthon lábadoztam, jól is tettem.
Még egyszer köszönet a tegnapi mentőakcióért! :) B. köszöni, megvan, bár csak párnákkal innen-onnan megtámasztva tudott aludni.