Attila bringaút, vagy nem.

Ma reggel valahogy sehogy nem sikerült úgy raknom, ahogy szerettem volna. Szokás szerint az Attila út melletti bringaúton indultam el, reggel ez egy kellemes ride: tudom, hogy sokan utálják a bringautat, mint intézményt, de ez egy viszonylag jó út, ha száraz. (Ha kicsit is vizes, akkor most már inkább 2-vel megyek rajta, amióta törött a laptop.)

Szóval raknám az Attilán nagyfaterosan (nem akarok kiizzadni, irodai troll volnék, vagy mi), erre mi van? A bringaút ecce’ csak megszűnik. Kapok frankó táblát, hogy meg van szűnve, szia. Az intézkedés egyébként valószínűleg jogos, mert a vérmezőn folyó építkezés (városvédők nyugi: trafóállomás, nem hotel) olyan szakaszába érkezett, hogy a toronydaruról lóg le kb. 10 tonna sitt, ami ellen tényleg nem véd a bukó, ha mondjuk rosszfele leng, mégis rinyálnom kell: mész a bringaúton kb. 1 kilométert, és kapsz egy ilyen táblát. Jobbra-balra susnyákos, ezért vissza kéne menni, hogy ki tudj sorolni az autók közé. Eredmény: az ember (fogadok, hogy mindegyik) tovább bringázik a nembringaúton.

Mindegy, mondok magamnak, autók közé ki, két sáv között rakom, mert balra fogok kanyarodni. Az alagút után ér a következő meglepi: Lánchíd csak autók között járható. (Mondhat akárki akármit, a budapesti értelmiség ugyanolyan retkes szemetelő tirpák banda, mint a csöves punkok a Szigeten: le kellett volna fényképeznem azt a mocsok- és szeméthalmot, ami a hétvégi lánchídi „kultúrrendezvény” után maradt. Ahogy látom, a lezárás oka is ez: a köztisztaságiak egy éjszaka alatt nem tudtak úrrá lenni a helyzeten.)

Oké, akkor ma nem rollerezek át (reggel egyébként viszonylag üres szokott lenni a járda, kényelmesebb ott menni, mint lent az egysávon), vissza körforgalom, bumm két bkv közé be, imádom, ahogy a sok tonnák közé vagyok beszorulva, előttem-mögöttem a nagy kékség, az egyik kerekemben meg fura csapágyhang szólal meg, gondolom most érlelődött meg benne a zsírtalanság, ami még a mútkori zuhanyban lett nekem, amióta lámpám sincs. Meg kell látogatnom a Bajnokékat – na majd ha megjöttem Ozoráról.

Az Erzsébet téren is gyász a járda, most konstatáltam, de ezt persze sose használom, úgyhogy mindegy is. Összepápázunk Sinyával, nem is tudtam, hogy a Hajti executive-ok is ilyen korán járnak a gyárba. Dohány szar, mint mindig, és kissé izzadtan érek be az úticélomhoz.

A múlt csütörtök esti partijárat akkor is pótolhatatlan: este 8-kor Alkotáson felfelé rakni az autókkal együtt, meglepő, mennyivel gyorsabb vagyok, ha nincs a hátamon x kiló laptop meg minden szar. (Csak egy fényképező, obejktívek, és pulóver.) Kéne vennem egy kilométerórát, lefogadnám, hogy ott megvolt az 50+, de hát nem tudom, mert a régi méterem is beszart persze, még tavaly. Akkor az ODO számított, ma csak a sebesség számít.