Depeche Mode covers.

Úgy alakult, hogy ma több Depeche Mode feldolgozás is a kezembe került. Mondhatom, hogy az általam ismert zenekarok által elővezetett Depeche Mode átgondolások végére értem.

No de a kérdés: szerinted melyik a legjobb DM cover?

Vitaindítónak: az én fejemben győztest állítani nehéz lenne, de első filteren átjutott entry-ket playlistelni azért lehet:

• Johnny Cash – Personal Jesus.
• Moby – World In My Eyes.
• Moonspell – Sacred.
• Radiohead – Enjoy The Silence.
• Rammstein – Stripped.
• Smashing Pumpkins – Never Let Me Down Again.
• Tori Amos – Enjoy The silence.
• Deftones – To Have And To Hold.
  

Létezik még egy jó kis Waiting for the Night remix, de ezt nem teszem ide, mert nem tisztázott az eredete: most akkor Portishead, ahogy sokan állítják, vagy Rabbit In The Moon, ahogy a For The Masses album tracklistáján szerepel? A csaj hangja alapján tényleg nem Portishead.

A fenti listán nem minden szám egyenértékű a szememben. Johnny Cash feldolgozása pl. igencsak zseniális, ez egyértelmű, de a búcsúalbumán tette (utána, bocsánat az ízléstelen tréfáért, feloszlott), mégpedig olyan utolérhetetlen remekművek mellett, mint a Hurt, ez pedig sajnos a Personal Jesus jóságát arányosan csökkenti. Halálközeli élményben zseniálisat alkotni pedig jogosulatlan versenyelőny. A darab egyébként sokkal ridegebb, mint az eredeti, örültek volna Dave-ék, ha nekik is így sikerült volna elsőre.

A Tori Amos-féle cucc szintén nem 100%: a dal nem építkezik a minimalista verse-ből (persze értem én, hogy enjoy the silence, de egy ilyen practical joke azért kevés az üdvösséghez), pedig ha sikerülne mondjuk a másodiktól kicsit teljesebb hangzású alapot belevinni, akkor az egyébként remek refrénnel kurvajó kis dal sülne ki belőle. Nem pontozok, de ez a dal közel sincs pl. egy I Can’t See New York-hoz, Tori, leülhetsz.

A Placebo és a Deftones nagyot szól, pedig nem is vagyok se Placebo, se Deftones fan. Semmi különös, egyszerűen jól szól. Ugyanígy a Moby, tulajdonképpen liftzene, de jól szól. (Csinált ő ennél sokkal jobbat is.)

Ha mégis pálmázni kéne, akkor (mostani állapot szerint) a Rammstein és a Moonspell megosztva vinné a piros hangfalat: kőkemény, kurvajó angolsággal, saját stílusba ültetve, szevasz, ilyen egy feldolgozás.

Utána pedig levezetésnek Smashing Pumpkins.

A kérdés tehát áll: melyik a legjobb Depeche Mode cover? (B kérdés a hármasért: hol a közös pont a Portishead-ben és a My Dying Bride-ban?)