Scott Adams a copyright-tal kapcsolatos bűntényekről.

Scott Adams, a Dilbert figura zseniális rajzolója talán az egyetlen a daily RSS-rollomban, aki határozottan és nyíltan ellene van napjaink nyíltkultrás kezdeményezéseinek (hm, talán még a Tóta ilyen), amiket most az egyszerűség kedvéért rendezzünk a Creative Commons nonprofit licenszeinek ernyője alá. (Mert nem a licenszek mibenlétéről van most szó.)

Az oka nagyon egyszerű: próbálta (emlékeim szerint ekkortájt), és nem jött be neki anyagilag. (Szemben mondjuk Cory Doctorow-val, aki esküszik a „papíron is kiadjuk, CC alatt is elérhetővé tesszük” modellre.)

Scott Adams a múlt héten témájává tette a copyright-ot, a maga raffinált stílusában. Az alapkérdés persze: a copyright megsértése vajon lopás-e? Szerinte a válasz igen, de természetesen az egész post arra szolgál, hogy az olvasók hozzáadják saját véleményüket:

You may now activate your cognitive dissonance and explain in the comments that every time you violate a copyright, the free publicity it generates for the artist is proof of your goodness. To make your argument extra powerful, note that you once knew a guy who bought an extra CD because of the 12,000 songs he took for free.

És természetesen az olvasók hülyék és hozták, amit Scott várt: az adott postra több száz komment, és bár nem olvastam őket (nincs threshold-rendszer, lol), de eléggé csöpöghet belőle a kgnitív diszonancia, mert Scott maga is meglepődőtt a mértékén. A két konklúzió renszer, amit az olvasók hoztak:

1. Jó emberek nem bűnöznek.
2. A bűnözők tövényt sértenek.
3. Én (a copyright violator) törvényt sértek.
4. Viszont tudom, hogy jó ember vagyok, ezért (és határozott okból kifolyólag) a copyright törvény rám nem vonatkozik.

Illetve:

1. Az információ szabad.
2. Csúnya gazdag emberek olyan törvényeket hoznak, amik ezt a szabad információt elveszik tőlem.
3. Következésképp én nem bűnözök, csak visszaveszem, ami jár nekem.

Ritkán gondolom, hogy Scott Adams nem látja a lényeget (hogy is mondhatnék ilyet egy Mensa tagról), hát ez egy ilyen alkalom.

Mindkét érvrendszer hülyeség, természetesen, és bár a második közel áll a helyes meglátáshoz, a „violator” oldalról ez sem jogosít fel semmire. (Ha szerinted igen, akkor helyezd a kossuth tériek kontekxtusába az indukciós rendszert: szerintük elvettek tőlük valamit, következésképp joguk van törvénytelen módszerekkel visszavenni? Ugyan kérem, etwas kultur muss sein!)

Nincs értelme önigazolásokat keresni, illetve pontosabban: önigazolásnak lennie kell, de ha egyértelműen bűnözöl, akkor nem kell nagydobra verni. (A helyes viselkedés tehát nem bedőlni Scottnak és megadni neki, amit vár: hogy tényleg kognitív disszonanciától hemzsegő önigazolások sora legyen a kommentek között, hogy szerinted miért helyes lopni. Hanem mondjuk csöndben maradni, vagy kicsit továbbgondolni az ügyet.)

Az én szememben nem szimpatikus, ha az ember reklámozza, hogy bűnöző. (Disclaimer: akkor sem, ha én reklámozom.) Ha drogos vagy, ne menj ki tüntetni, hogy te csak azért vagy bűnöző, mert a törvények ilyenek. Ha filmet lopsz, nem kel kiabálni, hogy ezt csak azért lopod, mert ilyenek a törvények. Finom, könnyen átléphető határvonal van a rendszer hibáinak (javító szándékkal történő) logikus érveléssel történő megvilágítása és önmagad hibáinak igazolása között.

És azt hiszem, ez az, amit Scott nem ért, és amit senki nem magyarázott meg neki: a lényeg itt nem az, hogy ki miért lop önmaga szerint, hanem hogy az egy hibás rendszer, ami ekkora tömegeket késztet arra, hogy lopjon. (Mint a drogosoknál: a „kriminalizáció” szót hányszor-e hallottad.) Miért nem tudom az USA-ból importált filmemet megnézni az európai lejátszómon? Miért nem tudom a köcsög másolásvédett CD-met meghallgatni a laptopomon, mp3-ban, kiküszöbölve a CD-lejátszó zaját? Miért nem tudom berendelni azt a filmet, ami érdekel, onnan, ahonnan akarom, ha már a seggszagú országban nem jelenik meg? A rendszer, amiben ezek a kérdések felmerülnek, hibás rendszer: nem azt tartja szem előtt, hogy én (helló, tudod, én vagyok a vásárló!) minél könnyebben jussak hozzá a termékhez, hanem a kriminalizációs preasszumpcióktól sújtva megpróbálja megnehezíteni a bűncselekményt, amit el se követtem!

A „szabadkultúrás arcok” ezt próbálják sulykolni: nagyobb hasznon érhető el azzal, ha a tartalmadat felszabadítod, viszont egyúttal a „fizetős” hozzájutással járó macerát a minimálisra csökkented. Ha a termék megszerzése pénzért, legálisan egyszerűbb, mint ingyen de illegálban, tiszta sor, hogy az emberek nagy része a kényelmes utat választja. Az ember kényelmes, és többnyire azért relatíve gazdag állat, hajlandó a saját kényelmére pénzt áldozni. (A kampány egyébként, ha lassan is, de hatásos, mindannyian tudjuk: az Apple, és most már a Microsoft is DRM-mentes tartalmak eladását jelentette be.)

Arról nem is beszélve, hogy (ahogy azt egyébként pont a napokban üzente Mark Shuttleworth a forgalmazóknak) nincs olyan védelem, ami tényleg működik, és még használható a végeredménye. Ha rendszergazda vagy (voltál valaha), pontosan tudod: a hálózatról jövő betörések megakadályozásának egyetlen módja az, ha kihúzod a hálókábelt.

Utána pedig jó internetezést kívánok.