A LOW fesztivál keretében a Zeneakadémián tartott koncertet a Nederlands Kamerkoor, mi meg elkövettük azt a hibát, hogy elmentünk. A kórus maga hallhatóan jó, sejtem, hogy megérdemelten nyertek mindenféle díjakat, kőprofik, szívesen meghallgatnám egy reneszánsz CD-jüket. Arra viszont nem találtam szavakat, hogy milyen botrányosan rossz műveket énekeltek most. Már az első félidő végén ütni tudtam volna (a zeneszerzőt főleg), a szünet előtti utolsó darabnál a férfikar konkrétan a hátunk mögötti sorból (utolsó sorban ültünk) énekelt – na az még a fájdalomküszöböt is átlépte. Szünetben egy sörrel próbáltam foltozni a sebet, amit ez a rettenet ejtett bennem. Másfél órán át egy darab harmónia nem sok, annyit sem szavazott meg Jan Vriend szegény közönségnek – innentől meg aztán az egész este mindenféle egymásra hányt disszonanciák sorozata lett, aminek bárhol vége szakadhatott volna anélkül, hogy bárki észrevette volna. (Eltekintve az oly rég várt csöndtől.) Röviden: teljességgel befogadhatatlan zene, rettenetes, hallgathatatlan.
Hazajőve pánikszerűen tettük be az Officiumot (by Jan Garbarek és a Hilliard Ensemble), hogy ne ezzel a rettenettel záruljon a nap.
Most mondd meg. Botrány.
Csodálom, hogy a szünetben nem hagytad ott az egészet…
hát azt látod én is.
vagy ez valami honda reklám, és igazából ők motorhangot utánoznak.