Androidportál keresztpost: Apple: 20 szabadalom – HTC: ???

A felszín természetesen már mindenkinek megvan, sok aspektusával együtt: az Apple úgy döntött, hogy 20 (húsz) szabadalmának megsértéséért bepereli a HTC-t. Természetesen a HTC egyelőre nem foglalt állást, mivel hivatalos értesítést még nem kaptak a dologról, csak a sajtóból értesültek, még az ominózus 20 szabadalmat is a Gizmodo-nak kellett előtúrnia. Az is elmondatott, hogy az Apple beijedt az Androidtól, hogy trollkodik, illetve hogy a tolvajkodás, amit régen olyannyira propagáltak, már nem olyan vicces, ha más követi el azt az ő sérelmükre. (Persze vegyük észre: nem “óriási ötletek ellopásáért”, hanem szabadalomsértésért perelnek. Nem mindegy: az egyik művészet, a másik iparjog!)

De azt, hogy a HTC most ettől megijedt volna, azért fogadjuk erős kétkedéssel. Nagy piaci szereplőkkel a (patent) trollkodás ugyanis nem feltétlenül így működik. Teljes cikk az androidportal.hu-n…