Tegnap elsirattuk leendő gyermekeinket. Kiderült, hogy hiába mászkáltam a Fertility Clinicre prezervációs célból, a 2+ hónap 40 fokos láz megtette a hatását, és már most nemzőképtelen vagyok. (A kemó után ugyebár jó eséllyel mindenki az.) Pár napja (szerda óta) már fel voltunk erre készülve, még azt is megbeszéltük, hogy emiatt (hogy ti. mászkálás a fertility clinicre) a kezelést nem fogjuk elhalasztani (mert minek — előtte jobban már nem leszek), szóval hogy ha úgy alakul, akkor benyeljük a keserű pirulát, a gyógyulás (mielőbbi megkezdése) fontosabb. Ezzel együtt nem állítom, hogy nem csapott nagyon pofán az, amikor konkrétan megmondták, és hirtelen szembesültünk a dolog visszafordíthatatlanságával. Azt hiszem engem még jobban megviselt, mint Julit, elvégre a férfiasságom egy része volt ez, vagy mi.
Úgyhogy a tegnap ezzel telt, meg lázzal, egymás vígasztalásával.
(Mára átfordítottam a dolgot, bekonfigoltam a médiacenter új hangkártyáját (majd külön poszt), rendbe tettem a hangrendszer setupot, vezetékeket (amennyire lehet — még nem végleges a tévé helye), kitakarítottam a tévé meg a vezetékek környékét, jó kis meló volt, de most jól szól a médiacenter. Majd külön poszt.)
Jó, nyilván pofánbasz, de a férfiasságod és a nemzőképességed nem ugyanaz. Férfi vagy. És a lényeg a gyógyulás. Ne okold magad, a betegséged, mert viszi az energiát, az meg kell neked. Van, aki eleve úgy születik, hogy nemzőképtelen, ettől még boldog lesz az életed papa, mert olyanok vesznek körül, akik szeretnek és elfogadnak. Így is, úgy is, mindenhogyan. Drukkolok.