Nézem itt a Dream Theater Metropolis 2000 DVD-t, és bazmeg mekkora zene ez.
Illetve mekkora zene lenne, ha nem tekernének szét mindent, mint valami bespeedezett rajzfilmhős. Az egész koncert egy nagy szóló, itt látni igazán a zenekar valódi énjét: mert ami az albumon egy visszafogott lassú szám volt, az itt 2 percig visszafogott lassú szám (miután Petrucci szarrá szólózott egy olyan részt, ahol egyébként egy gospelénekes szólózgat megfontoltan, ahogy itt illik), aztán átcsap az egész egy szólóba, literally. Lassú számban dupla lábgépes tizenhatodospergős turnaroundok, ilyet se látsz máshol, csak Portnoynál.
Szerző: Gergo Lippai
Ha a pisálás a „dobok egy kínait”, akkor a nájki a „dobok egy kongóit”?
Haha, tegnap meg a Kanadai hokisok nem kicsit megmutatták, hogy hol vagyunk az élvonaltól: 0:7…
De (-vel nem kezdünk mondatot, mindazonáltal) a hangulat jó volt, és a VIP szektorból azért nemszar élmény nézni egy ilyet.