Szerző: Gergo Lippai

– Péntek este van, itthon ülök, Keith Jarrett párizsi koncertjét hallgatom, és ez nekem jó.

– A bringa (Zana mesterrel szólva) megy, mint a távirat. A klipsz kurvajó intézmény, ha az SPD felsőbbrendűségéről (illetve inkább a klipsz alsóbbrendűségéről) próbálnak meggyőzni egy bringaboltban, kedves olvasó, ne higgy nekik, csak ki akarnak fosztani. Állj a sarkadra, és kérj klipszet.

– Honnan a francból szerez ilyen baromi szép nőket ez a Hegre? (Link nincs, mert lusta vagyok. GOTO Miles papa.)

– Laptop immár teljes XFCE4 környezettel kényeztet engem. Most kernel fog fordulni neki, hogy még ki is kapcsoljon, amikor mondom neki, és akkor teljes lesz a boldogság. (Még egy ideig.)

– Csináltam sok képet, és egyik se üti meg a mércét. (Milyen mércét, ha ha. [Sátáni kacaj.])

Ezzel a felkiáltással megyek, és 8500 Ft-ot leperkálva újra magamhoz veszem a kicsikét.
Érdekes, hogy én, aki háthogyismondjam, nem vagyok a leggyorsabb reagálású ember (nem egy atomvillanás, szokták erre mondani), most, hogy egy ilyen trauma ért (bicikli eltör kerék), egyből, már másnap vittem a cuccot szervízbe.
(Persze mindeközben, de psszt, mindenközben anyám bringája is erősen folyamatban van, megvan típus, ár, csak át kell venni.)
Na, a szifon válltáska.

Óje.