Szerző: Gergo Lippai

Amit most hallgatnék: Last Action Hero soundtrack. A fejemben most épp a Def Leppard nótát fejeztem be, most jön(ne) az Anthrax-szám.
Mivel nincs ez meg nekem itt, Type O Negative: Life Killing Me megy.
Nem a legpontosabb replacement, stílusban végképp nem, de megteszi. (Főleg most, hogy a „Dish Best Served Coldly” megy. „How many times must I say I’m not sorry. And how many ways can I show I don’t care.”)
Lipilee playlist-jét olvashattátok.
Dzsémsz azt írta sms-ben, hogy annyi napot vegyek ki szabinak, ami jólesik, mert nem beteg vagyok, hanem burnt out. Helytálló, a kérdés inkább az, hogy mióta. („Kiégtem, mint az előszobai izzó.” – ezt most találtam ki. Az időpont is kb. hasonló.)

Dolgok, amiből egyértelműen látható előre, hogy le fogok betegedni, illetve hogy beteg vagyok:
1. Persze az általános tünetek: torok kapar, fej zúg, stb.
2. Nem esik jól a ser. (Viszont ésszerű mennyiségű Becherovkával tegnap legalább 1 óra tünetmentességet értem el.)
3. Napközben is tudok aludni, sokat, gyakorlatilag folyamatosan. A napi teljes adag szerintem erősen 14-16 óra fele lesz ma. Ide vág, hogy az meg milyen érzés, amikor Andain-re ébred reggel az ember, aztán arra is alszik el, aztán megint arra ébred. (Körbe-körbe megy a szám.) Megmondom, milyen: pisilni (macho olvasóknak: pisálni) kell, amikor felébred.

Azt hiszem hamarost (csak szedjem már össze magam annyira… meg szedjem össze az ő cuccait, amik itt vannak – ipari mennyiség, van valakinél egy 85l-es háti?) átballagok Batához, aki így ki tudja élni rajtam az anyai ösztöneit, és vitaminokkal és diétás kajákkal fog tömni (mmm, finom, szeretem a diétás kaját!), én meg kiélem a pasiösztöneimet, és a magammal vitt laptopomat (addig élvezzem ki, amíg van) bedugva az általam megosztott internetjébe pasisan dolgozgatok majd, amíg ő is. (Höhö, ez aztán pasis lesz.)